Országos tesztelés, avagy a végtelen történet

kormány
Pozsony |

Egyhétnyi vitázás után még mindig nem dőlt el, hogy lesz-e országos tesztelés. A kormány szombat délután ismét összeül, hogy a miniszterek végre egyezségre jussanak. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter szerint úgy tűnik, javulhat a járványhelyzet.

Csaknem egy hete húzódik a tárgyalás arról, hogy lesz-e országos tesztelés, vagy sem. Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök már a hétfői kormányülésen felvetette, hogy a jövő hétvégén a novemberihez hasonló tömeges szűrést kellene végezni, ám ekkor még nem született megállapodás a miniszterek közt.

A kabinetnek ezt követően szerdán kellett volna szavaznia, de akkor a miniszterelnök és Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter vitájával voltak elfoglalva, az országos tesztelés kérdésében pedig nem történt érdemi előrelépés. 

A miniszterek azt ígérték, csütörtök reggel egy rendkívüli kormányülést hívnak össze, végül azonban arról tájékoztattak, hogy a tárgyalás szervezési okok miatt elmarad. Mint kiderült, Richard Sulík gazdasági miniszter reggeli sajtótájékoztatója miatt fújták le a a tárgyalást, miután Sulík többször elmondta, nem hajlandó beleegyezni az országos tesztelésbe. A kabinet péntek reggel újra összeült, de a tárgyalás ismét konkrét eredmény nélkül zárult.

Miért húzódik a döntés?

A kormányülés után a miniszterek nem akarták elárulni, mire jutottak. Sulík szerint „jelentős előrelépés” történt az egyezség felé, Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter pedig úgy fogalmazott, a tárgyalás konstruktív volt.

Matovič saját bevallása szerint optimista a szombati kormányülés előtt, és továbbra is változatlan az álláspontja, vagyis az országos tesztelést szorgalmazza. Richard Sulík és Veronika Remišová (Za ľudí) régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes azonban ezen a héten többször is elmondta, nem tartják jó ötletnek a teljes lakosság szűrését, így továbbra sem világos, hogy mi lehet az előrelépés, amit a gazdasági miniszter emlegetett.

Matovič nem akart nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy sikerült-e a saját oldalára állítania a koalíciós partnereit, az önkormányzatoknak azonban azt üzente, becsületesen készüljenek fel a január 23-i és 24-i tesztelésre.

Igor Matovič

Remišová egyébként kritikusabb hangnemben beszélt a döntés állandó halogatásáról. Elmondása szerint a miniszterek csak pénteken kapták meg az országos tesztelésről szóló javaslatot, egy ilyen fontos döntésnél azonban nem elfogadható, hogy a tárcavezetők csak az ülés elején láthatják először a dokumentumot. Kolíková a javaslattal kapcsolatban megjegyezte: a csütörtöki ülés is minden bizonnyal azért maradt el, mert a dokumentum kidolgozásával voltak elfoglalva az illetékesek.

Jobb mutatók?

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter a pénteki kormányülés után tájékoztatott a legfrissebb járványügyi adatokról is. Elmondása szerint a járványgörbét még kéthétnyi szigorú lockdown után sem sikerült megtörni, ugyanakkor a következő hetekben talán némileg javulhat a helyzet. Erre utal elsősorban a reprodukciós szám, amely jelenleg 1-en van, vagyis egy ember átlagban további 1 személyt fertőz meg. Az előző héthez képest ez javulást jelent.

A másik fontos mutató, hogy a lakosság mobilitása az utóbbi napokban viszonylag alacsony volt, így Krajčí azt reméli, hogy a következő napokban egyre kevesebb személy kerül majd kórházba. További jó hír, hogy a karanténban lévő egészségügyi dolgozók száma is csökken: az előző héten még 2582 dolgozót kellett izolálni, most már csak 2304-et.

Bajban lehet Dunaszerdahely

Az egészségügyi miniszter továbbá elmondta, hogy az antigéntesztek pozitivitási aránya 4 régióban rendkívül magas, ezek között van a Dunaszerdahelyi járás is. Itt az említett arány 10,2 százalék, ami azt jelenti, hogy minden tizedik ember, akitől mintát vesznek, fertőzött. A tárcavezető szerint a magas pozitivitás arról árulkodhat, hogy a járásban felbukkant a koronavírus új mutációja, amelyet Nagy-Britanniában azonosítottak először. Krajčí szerint elemezni fogják az itteni mintákat, hogy ellenőrizzék a feltevést. 

Érdekes

A legújabb vírusadatok

  • Csütörtökön 11 875 PCR-tesztet végeztek, és 2729 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. Emellett 52 103 személytől vettek mintát antigéntesztek segítségével, közülük 2595-nél mutatták ki a megbetegedést. Ez azt jelenti, hogy összesen 5324 új beteget találtak.
  • A PCR-tesztek pozitivitási aránya elérte a 23 százalékot, ami azt jelenti, hogy csaknem minden negyedik letesztelt személy elkapta a vírust.
  • Továbbra is rendkívül magas a kórházban kezelt személyek száma: jelenleg 3273-at tartanak bent, közülük 3049-nél már igazolták a vírust. 251 személy fekszik intenzív osztályon, 279-en szorulnak lélegeztetőgépre.
  • A vírus újabb 102 emberéletet követelt. A halálos áldozatok száma így 3362-re nőtt.
  • Jó hír viszont, hogy a gyógyultak száma is jelentősen növekedett, csütörtökön összesen 2922 személyt nyilvánítottak egészségesnek.
  • Még mindig Nyitra megye számít a legsújtottabb régiónak, itt a PCR-tesztek segítségével 627 fertőzöttet regisztráltak. A legkevesebb új fertőzött (166) Zsolna megyéből került ki.
  • A beoltott személyek száma is folyamatosan nő, összesen már 50 109 személyt kapta meg a vakcinát.

Gondok az oltási tervvel

Az egészségügyi dolgozók beoltása továbbra is zajlik, már 50 109-en kapták meg az oltást, közülük mindössze 13 személynél figyeltek meg súlyosabb mellékhatásokat.

Krajčí elmondta, hogy az AstraZeneca nevű gyógyszergyártó cég védőoltásával kapcsolatos kutatások nem alakulnak jól. Úgy tűnik, hogy az említett vakcina mindössze 62 százalékos védettséget nyújt, ami jócskán elmarad az eddig regisztrált oltóanyagoktól (ezeknél a hatékonyság 90 százalék felett van). 

AstraZeneca

Az egészségügyi minisztérium szerint ha bebizonyosodik, hogy a vakcina nem nyújt megfelelő védettséget, akkor az a szlovákiai oltási program meghosszabbodásához is vezethet, hiszen jóval kevesebb oltóanyag állna a rendelkezésünkre. Szlovákiában eddig a Pfizer és a BioNTech, valamint a Moderna vakcinájával oltanak, mivel ezeket hagyta jóvá az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Az egészségügyi miniszter elképzelhetőnek tartja, hogy az AstraZeneca oltóanyaga nélkül akár a nyár végéig vagy az ősz elejéig is elhúzódhat azoknak a lakosoknak a beoltása, akik nem tartoznak egyetlen kivételezett csoportba sem.

Matovič szerint ha az AstraZeneca vakcinája valóban kiesik a piacról, az tragédiát jelent az oltásprogram szempontjából, hiszen az említett gyógyszergyártó cégre igencsak számít a szlovák állam.

„Bízom benne, hogy végül nem így lesz”

– tette hozzá a miniszterelnök.

(nar, TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?