Őrizetbe vettek nyolc személyt az Ukrajnának nyújtott segélyek ügyében

Jaroslav Naď

A pozsonyi Európai Ügyészség (EPPO) megerősítette, hogy rendőrségi akció zajlott szerdán az Ukrajnának nyújtott katonai segítségre szánt forrásokkal való visszaélés gyanúja miatt. Az anyagi kárt 7,4 millió euróra becsülik. Nyolc személyt vettek őrizetbe, közülük négyen a védelmi minisztérium tisztviselői – tájékoztatott az Európai Ügyészség.

„A gyanú szerint az őrizetbe vett személyek kötelezettségszegést követtek el, valamint megszegték a közigazgatási szabályokat, amikor két magáncégtől rendeltek lőszereket. Az EPPO gyanúja szerint manipulálták a közbeszerzést, és túlárazták a lőszereket” – közölte az ügyészség.

Az EPPO 2025 áprilisában vizsgálatot indított a védelmi minisztérium magas beosztású tisztviselői ellen az Ukrajnának szánt hadifelszerelésre költött pénzekkel való visszaélés gyanúja miatt. A minisztérium munkatársai 2022 februárja és 2022 márciusa között visszaigényelték az Európai Békekeretből (EPF) az Ukrajnának ajándékozott lőszerek árát.

A nyomozás az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalával közösen folyik.

Az EPPO az Európai Unió független ügyészsége, feladata az unió anyagi érdekei ellen elkövetett visszaélések kivizsgálása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?