Pozsony. Az elmúlt egy évben 6,7 százalékkal nőttek az árak Szlovákiában – derül ki a statisztikai hivatal szeptemberre vonatkozó jelentéséből. Augusztusban az árszint még 7,2 százalékkal volt magasabb, mint egy esztendővel korábban.
Olcsóbb lett az élelmiszer
Pozsony. Az elmúlt egy évben 6,7 százalékkal nőttek az árak Szlovákiában – derül ki a statisztikai hivatal szeptemberre vonatkozó jelentéséből. Augusztusban az árszint még 7,2 százalékkal volt magasabb, mint egy esztendővel korábban. Ha azonban figyelmen kívül hagyjuk az államilag szabályozott árakat, az így számított általános szint az elmúlt egy hónapban nemcsak hogy nem emelkedett, de 0,2 százalékkal még csökkent is. Mindez elsősorban az egyre alacsonyabb élelmiszeráraknak köszönhető, de olcsóbban juthattunk hozzá bútorokhoz és háztartási felszerelésekhez is. Ezzel szemben az elmúlt egy évben kiadásaink a legnagyobb mértékben az oktatásban és az egészségügyben nőttek. Az emelkedés az előbbiben 41, az utóbbiban 17 százalékos volt, s az energiaárak is 13 százalékot meghaladó mértékben nőttek. Az elkövetkező egy hónapban a jegybank elemzői a hús- és tejtermékek drágulására számítanak, és várhatóan véget ér a zöldségárak szezonjellegű zuhanása is. Nem számíthatunk azonban semmi jóra az olaj világpiaci árával kapcsolatban sem, az üzemanyag így valószínűleg tovább drágul. A jegybank mindezt figyelembe véve az év végére 5,7-7 százalékos inflációra számít. (t, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.