Pozsony. Olcsóbb kötelező gépjármű-biztosítást javasolnak az ANO képviselői. Ezt elsősorban a biztosítási csalások csökkentésével szeretnék elérni. A polgárok már 2006-ban jelentősen megéreznék a változást: a kötelező felelősségbiztosítás ugyanis 5%-al csökkenne – mondta Jirko Malchárek, az ANO alelnöke.
Olcsóbb járműbiztosítás?
Pozsony. Olcsóbb kötelező gépjármű-biztosítást javasolnak az ANO képviselői. Ezt elsősorban a biztosítási csalások csökkentésével szeretnék elérni. A polgárok már 2006-ban jelentősen megéreznék a változást: a kötelező felelősségbiztosítás ugyanis 5%-al csökkenne – mondta Jirko Malchárek, az ANO alelnöke. Szlovákiában a biztosítók évente átlagosan hatmilliárd koronát fizetnek ki kártérítésre. A kiadások nagy részét biztosítási csalásokra kifizetett összegek teszik ki – ez növeli a kötelező biztosítást minden gépkocsivezető számára. „Tudok olyan esetekről is, amikor egy luxus Mercedesen okozott félmilliós kárt három biztosító is kifizette. Ennek elkerülése érdekében központi kárjegyzéket kívánunk bevezetni. ĺgy jelentősen csökkenne a csalások száma és ezzel párhuzamosan a biztosítási díj is” – véli Malchárek. Egyes biztosítók viszont már jelezték: a kötelező autóbiztosítás jövőre egyébként is olcsóbb lesz. A Szlovák Biztosítók Szövetsége felhívta a Szlovák Pénzpiaci Felügyelet figyelmét a ČSOB Biztosító által közzétett díjszabásra; a felügyelet szerint ugyanis olyan tételeket is beszámított, amelyek nem függnek össze a legális áremeléssel. A ČSOB a gépkocsik új rendszerezésére tért át; az autókat a teljesítményük alapján osztályozza. Eszerint például egy új Škoda Fabia 1,4-es biztosítási díja a 25 százalékos bónusszal együtt 3474–3858 korona között mozog, ez eddig 5144 korona volt. A felügyelet szerint fennáll a veszély: a biztosítónak nem lesz elég pénze kártérítésre. Aki az egész évet közúti baleset nélkül úszta meg, akár 25%-os árengedményt is kaphat. Egyes szakértők véleménye szerint az elhamarkodott árengedményekhez nagymértékben hozzájárul, hogy a biztosítók már részletes piackutatást végeznek – így előre meg tudják határozni, mit várhatnak a következő évtől. (dp, p, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.