Nyomon követi a Transparency a pártok kampánykiadásait

Pozsony |

Az MKÖ és a Híd is igyekszik tisztázni, hogy honnan szerezték és mire költik a kampány során felhasznált anyagi forrásokat. A Transparency International Slovensko (TIS) is szigorúan ellenőrzi a politikai szubjektumok transzparens számláira érkező ki- és befizetéseket. 

A Híd és az MKÖ is már jelentős összeget tett a transzparens számlájára. A pártok csak ezen a számlán keresztül finanszírozhatják a választási kampányukat. Mindkét szubjektum esetében az egyes jelöltek is komoly összeggel járultak hozzá a költségekhez.

Az MKÖ transzparens számlájára tegnap délutánig 483 612 euró érkezett, és 189 667 eurót költöttek el. A választási párt már korábban közölte, a listájukon induló MKP 500, az Összefogás és a Magyar Fórum pedig 200-200 ezer eurót fordít a kampányra. Míg az MKP a székházára vett fel hitelt, a másik két szubjektum költségeit a jelöltek adják össze.

A Híd számlájára eddig 836 746 eurót fizettek be, és 396 990 eurót fizettek már ki. 666 ezer eurót maga a párt tett a számlára, a többit nagyrészt a jelöltek és párttagok adták össze. A nagyobb összeggel hozzájáruló személyek a Hídnál és az MKÖ-nél is vagy saját forrásból, vagy hitelből finanszírozták a tételt.

A Transparency International Slovensko (TIS) szigorúan ellenőrzi a pártok kampányköltéseit. A civil szervezet úgy értékelte, az MKÖ kampánykiadásainak nagy részéről, több mint 47 ezer euróról nem állapítható meg pontosan, mire költötték. A Híd kifizetéseinek hozzávetőlegesen a feléről, 180 ezer euróról állították ugyanezt. A pártok azonban igyekeznek tisztázni, hogy mire fordítják a pénzt. 

A kiadási oldal
Az MKÖ esetében a TIS a kifizetések céljának homályossága mellett azt kifogásolta, hogy az Inhouse Media nyitrai cégnek utaltak át 50 ezer eurót, amely ezen a néven december óta létezik. Előtte az APISEL nevet viselte és alig tevékenykedett. „Úgy tudjuk, hogy a Magyar Fórum (MF) környezetébe tartozó személyek irányítják” – áll a TIS közleményében. A választási párt számlájáról közel 35 ezer eurót fizettek ki az MKP titkára, Varga Hajnalka cégének, amely tavaly áprilisban jött létre. Az MKP azt közölte, a választási újságukat nyomtatták a vállalatnál.

Mózes Szabolcs, az MKÖ elnöke a civil szervezet kritikájára reagálva igyekezett tisztázni a felmerült kérdéseket, a TIS rendelkezésére bocsátotta a kifizetésekről szóló számlákat. „Mától a törvényi kötelezettségeken felül az összes utalásnál feltüntetjük információként a kiadás megnevezését is” – írta a közösségi hálón Mózes. Hangsúlyozta, az összes törvényi kötelezettségüknek eleget tettek, és a jövőben együttműködnek a civil szervezet elemzőivel.

A kifizetések tekintetében a TIS a Híd által eddig elköltött pénz felét, 180 ezer eurót is azonosítatlan kiadásnak értékelte. Magdeme Klára, a párt szóvivője kérdésünkre elmondta, a transzparens számlán az egyes kifizetésekre vonatkozó közlemény mezőben már elejétől fogva pontosan feltüntetik, hogy mire költik az egyes tételeket. „Szerintünk a Híd transzparens számláján minden tétel egyértelműen beazonosítható. Más véleménnyel eddig nem találkoztunk. Sem most, sem a korábbi kampányok finanszírozásával kapcsolatban” – nyilatkozta Magdeme.

A bevételi oldal
A választási kampányok finanszírozásakor nemcsak a kiadási, hanem a bevételi oldal is érdekes, hiszen adódik a kérdés, hogy honnan van pénze az egyes pártoknak, jelölteknek. Az MKÖ listáján induló MKP-s Németh Dezső csallóközcsütörtöki vállalkozótól vesz fel hitelt a székházára. Ebből 300 ezer már a párt számláján van. Az MKP tagjai jellemzően viszonylag kicsi összegeket utaltak a választási párt transzparens számlájára. Az MKP-sok közül a legtöbbet, 10 ezer eurót Cziprusz Zoltán utalta át. A másik két szubjektum, az Összefogás és a MF a jelöltjei által befizetett tételekből tervez 200–200 ezer eurót a közös számlára utalni.

Eddig a magánszemélytől érkező két legnagyobb összeg az MF két tagjához, Miklóš Dánielhez és a pártelnök Simon Zsolt nevéhez kötődik. Az előbbi 45, míg az utóbbi 30 ezer eurót utalt át. Simon kérdésünkre elmondta, ő maga jelentős bevételekkel rendelkezik, amit egyébként parlamenti képviselőként beadott vagyonbevallása is igazol, és további tételeket utal majd a számlára. Miklóšról pedig azt mondta, saját pénzéből és a családtagjaitól felvett hitelből finanszírozta az összeget. Simon szerint a kampányhoz legalább 10 ezer euróval hozzájáruló párttársai névsorához, Janits Erzsébethez, Bindics Lászlóhoz, Bojtoš Tamáshoz hamarosan Balázs Péter is csatlakozik, akinek a kampány-hozzájárulása hamarosan szintén eléri ezt az összeget. Simon szerint minden jelöltjük vagy saját forrásból, esetleg hitelből járul hozzá a költségekhez.

Az Összefogás tagjai közül eddig hatan, Asbóth Attila, Bauer Ildikó, Kovács György, Orosz Örs, Zachar Pál és a pártelnök, Mózes Szabolcs adott egyenként 25 ezer eurót az MKÖ kampányára. Mózes a nevéhez kötődő összegről annyit mondott, saját forrásról van szó. Kovács ugyancsak azt mondta, saját forrásból adta a pénzt. Orosz Nyitra megyei képviselőként leadott vagyonbevallása szerint évi 14 ezer eurós bevétellel rendelkezik. A jelölt kérdésünkre elmondta, a kampányra adott tételt hitelből finanszírozta. Ennek bizonyítására a hitelszerződés másolatát is elküldte, amit egy magánszeméllyel kötött.

A Híd esetében négy személy van, aki komolyabb összeggel járult a párt kampányához. Köztük van a listavezető Érsek Árpád közlekedési miniszter és Jakab Elemér parlamenti képviselő. Ők fejenként 50-50 ezret adtak. Agócs Attila, a párt alelnöke és Peter Krajňák oktatási államtitkár pedig 10-10 ezer eurót utalt a számlára. A Híd szóvivője elmondta, mindannyiuk saját forrásból finanszírozta az összeget. 

Ľuboš Kostelanský a TIS elemzője kérdésünkre elmondta, bár a törvény nem követeli meg, jó lenne, ha az egyes jelöltek pontosan felmutatnák, hogy honnan szerezték, kölcsönözték a kampányra fordított pénzüket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?