Pozsony/Budapest/New York. A Slovnaft olajfinomító az első negyedévben 1,85 milliárd korona adózott eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 1,41 milliárddal. Az árbevétel ugyanakkor 13 százalékkal 15,17 milliárd koronára visszaesett, részben a túl erős korona miatt.
Nőtt a Slovnaft nyeresége
Pozsony/Budapest/New York. A Slovnaft olajfinomító az első negyedévben 1,85 milliárd korona adózott eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 1,41 milliárddal. Az árbevétel ugyanakkor 13 százalékkal 15,17 milliárd koronára visszaesett, részben a túl erős korona miatt. Vratko Kaššovic, a Slovnaft vezérigazgatója szerint a MOL-ba való beolvadás, a szinergiahatás, a hatékonyságnövelés révén keletkezett első negyedévi megtakarítás 545 millió koronára rúg. A társaság ebben az évben 8-8,5 milliárd korona értékű beruházást tervez, ebből 2,2 milliárdot fordít a töltőállomás-hálózat korszerűsítésére, hogy 2005 végére az összes benzinkútja megfeleljen az európai uniós normáknak. A teljes MOL-csoport nettó árbevétele az első negyedévben 37 százalékkal 462,4 milliárd forintra nőtt. A cég a tavalyit 129%-kal meghaladó, 51,9 milliárd forintos nettó eredményt ért el. A Slovnaft csúcsvezetői szerint nem jósolható meg pontosan az olajár további alakulása, csupán az biztos: az idei árszint biztosan magasabb lesz a tavalyinál. Tegnap egyébként történelmi rekordot döntött az olajár. Az amerikai könnyűolaj ára 41,17 dollár volt, ami 2 centtel haladja meg az eddigi, az 1990-es kuvaiti válság napjaiban beállított rekordot. Az inflációt figyelembe véve azonban még messze vagyunk a csúcstól; az olaj ára 1980-ban, az 1979-es iráni forradalmat követően volt a legmagasabb. (shz, m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.