Nagyida. A nagyidai romák telepéről a múlt hét végén sárgaság gyanújával egy személyt szállítottak kórházba, járvány azonban nincs. „Arról csak akkor beszélhetnénk, ha a telepen legalább négyen betegedtek volna meg” – állítja Oľga Mináriková járványkutató.
Nincs járvány Nagyidán
Nagyida. A nagyidai romák telepéről a múlt hét végén sárgaság gyanújával egy személyt szállítottak kórházba, járvány azonban nincs. „Arról csak akkor beszélhetnénk, ha a telepen legalább négyen betegedtek volna meg” – állítja Oľga Mináriková járványkutató. Szerinte a telepeken élők higiéniai körülményeit figyelembe véve, hetente egy megbegedés ugyanarról a helyről „természetesnek” mondható, és nem ad okot aggodalomra. „Tavaly az állam több mint hétezer, telepen élő gyerek hepatitis elleni oltását finanszírozta. Ám sok szülő nem volt hajlandó beoltatni a gyermekét, s mivel nem rendelhettünk el kötelező oltásokat, a betegséggel szemben sokan védtelenek maradtak. A lakosság ezen rétege általában nem tudatosítja a betegség veszélyeit, ráadásul a legalapvetőbb higiéniai szokásokat sem sajátították el” – tudtuk meg Daniel Sarrišky gyermekorvostól, aki szerint a roma szülők körében az a tévhit terjed, hogy a sárgaság elleni oltás lázzal, erős fejfájással, sőt, szövődményekkel is járhat. Értesüléseink szerint a nagyidai roma telepen tavaly kilencszáz főt oltottak be sárgaság ellen, ami kelet-szlovákiai viszonylatban jó aránynak számít, ám fél év múltán újabb oltás szükséges, amelyet már nem minden érintett tart fontosnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.