Illusztrációs felvétel
Nem sikerült megnyitni a rendkívüli ülést a „hacienda-ügyben”

Nem sikerült megnyitni a rendkívüli parlamenti ülést, amelyet az ellenzék az Agrárkifizetési Ügynökség (PPA) által panziók építésére fizetett gyanús támogatásokkal összefüggésben indítványozott. A koalíció ugyan megszavazta a parlamenti ülés megnyitását, ám a napirendet végül nem hagyták jóvá.
Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke reggeli sajtótájékoztatóján a rendkívüli ülés indítványozását „hibrid hadművelethez” hasonlította. Szerinte az ülésen olyan témával akarnak foglalkozni,
amely által az ellenzék megpróbálja aláásni a kormányba vetett bizalmat, és amelynek az a célja, hogy eltörje a kormány nyakát. A panziókra vonatkozó támogatások ügyét kitalációnak nevezte.
A Richard Takáč (Smer) földművelésügyi miniszterrel és Marek Parával, Robert Fico (Smer) miniszterelnök tanácsadójával és ügyvédjével közösen tartott sajtótájékoztatón Gašpar úgy fogalmazott, hogy áltémákról van szó, melyeket azért találtak ki, mert ennek a kormánynak nincsenek korrupciós botrányai.
A "hacienda-ügy"
A média, a civil szervezetek és ellenzéki politikusok az elmúlt időszakban több olyan esetet is nyilvánosságra hoztak, ahol felmerült az idegenforgalom fejlesztésére szánt támogatásokkal való durva visszaélés gyanúja, konkrétan az, hogy
a Fico-kormányhoz köthető oligarchák több milliós állami támogatást kaptak a PPA-tól magántulajdonban lévő villák és haciendák építésére, ahol a turisták gyakorlatilag nem is tudnának megszállni.
Az ellenzéki képviselők a rendkívüli ülés összehívása és a független képviselői vizsgálat mellett indítványozták azt is, hogy Richard Takáč (Smer) földművelésügyi miniszter 30 napon belül nyújtson be egy jelentést arról, milyen belső ellenőrzéseket végzett a PPA, emellett tegyen lépéseket a jogosulatlanul kifizetett támogatások visszaszerzése érdekében.
Javasolták továbbá, hogy az Állami Számvevőszék (NKÚ) indítson újabb vizsgálatot az ügynökségnél, a belügyminisztérium pedig dolgozzon ki egy elemzést arról, hogyan lehet megoldani, hogy az esetleges visszaélésekkel kapcsolatos bűncselekmények ne évüljenek el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.