Közélet

Nincs menekvés – a rendőrök speciális radarokat kapnak

A rendőrség új technikáról számolt be, amellyel még pontosabban kiszúrhatják a mobilozó szabálysértőket.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. szeptember 27. 17:20

d
- pluska.sk
Galéria
Idén augusztus elején lépett hatályba egy törvénymódosítás, amely a mobiltelefon kezelését a volánnál súlyos közlekedési szabálysértésnek minősíti. Ezt sok esetben nehéz bebizonyítani, a rendőrség újdonsága azonban mindent megváltoztathat!
A rendőrség azt tervezi, hogy olyan technológiát szerez be, amely képes érzékelni a bekapcsolatlan biztonsági öveket vagy akár a kormány mögötti telefonhasználatot.
"A rendőrség a közeljövőben fotó távcsövek beszerzését tervezi, amelyek segítségével a rendőrök felismerhetik a mobiltelefon használatát a volán mögött, vagy akár azt is, hogy a sofőr visel-e a biztonsági övet" - mondta Tomáš Vrábel, a közlekedésrendészet igazgatója. Az új radar még sötétben is érzékeli a sofőrt, és akár három sávot is képes figyelni.
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bácsi k

Nyugdíj a második pillérből

Roman Mikulec

Közbeszerzési Hivatal: A belügyi tárca törvényt sértett

Michal Šipoš

Šipoš szerint a koalíció nem vásárol szavazatokat a költségvetés elfogadásához

Választás 2020

Felmérés: A lakosság 37,1 százaléka venne részt a januári népszavazáson

néni k

Hogyan biztosítsuk magunkat idős korunkra?

Két személyautó ütközött péntek reggel Szereden, mindkét vezetőt kórházba szállították

Két személyautó ütközött péntek reggel Szereden, mindkét vezetőt kórházba szállították

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.