Nem lesz magyar összefogás - így reagáltak a Híd és az MKP politikusai

híd mkp

Így reagált Nagy József, Őry Péter, Sólymos László, Érsek Árpád, Pfundtner Edit és Csáky Pál a hírre, hogy elmarad a magyar összefogás.

Nagy József,

a Híd Elnökségének tagja, volt EP-képviselő

A szlovákiai magyar közösség egy természetes közösség, és a legfontosabb lehetséges közösségi érdek a saját parlamenti képviselet. Egy politikai kényszerhelyzetben vagyunk, most kettéosztott a választói réteg, és ezért gondolom úgy, hogy felelőtlenség feladni a tárgyalásokat. A jövőt illetően nem tervezek indulni a Híd önálló listáján.

Őry Péter,

az MKP Országos 
Tanácsának elnöke

A 37:5 arány elég jelzésértékű. Az egységes magyar politizálás megteremtése érdekében partneri és egyenrangú viszonyt kell kialakítani a két párt között. Az MKP pontjai mind arról szóltak, hogyan lehet partneri viszonyt teremteni, amelyben egyik politikai szubjektum sincs az egyik vagy másik alá rendelve. Ha ez valakinek elfogadhatatlan, azon nem tudunk változtatni.

Sólymos László,

a Híd alelnöke, környezetvédelmi miniszter

Tudomásul veszem ezt
a döntést, én egyértelműen az mellett voltam, hogy próbáljunk meg megegyezni, összefogni és közösen indulni. Ennek már korábban is hangot adtam. Annak ellenére, hogy nem voltam ott a hétfői OT-n, közismert volt a véleményem. Tartok tőle, hogy megismétlődhet ugyanaz a forgatókönyv, ami az EP-választáskor, hogy elveszik a kisebbségi hang a szlovák parlamentből. Jelenleg nem gondolom, hogy aktuális arról beszélni, indulok-e a listán vagy sem.

Érsek Árpád,

a Híd Elnökségének tagja, közlekedési miniszter

Megmondom úgy, ahogy van, kertelés nélkül, én úgy látom, több esélyünk van bejutni a parlamentbe egyedül, ezért eképpen is szavaztam. Most azonban fel kell kötnünk a nadrágunkat ahhoz, hogy elérjük a célunkat, ami a bejutás.

Pfundtner Edit,

Híd, igazságügyi államtitkár

Nagyon sajnálom a tegnapi döntést, az eredmény elszomorít. Bízok abban, mindkét párt vezető személyiségei még asztalhoz fognak ülni, és tárgyalni fognak a lehetőségekről, úgy gondolom, krízishelyzet van. Jelenleg nem gondolkozom azon, hogy indulok-e a Híd listáján vagy sem. 

Csáky Pál,

az MKP volt európai parlamenti képviselője

Szerintem azonban az igazi ok az, hogy teljesen másként látjuk a világot az MKP-ban, és másként látják ők, a Most-Hídban. 
Mi le akarjuk váltani a Fico–Danko–Bugár csapatot, míg ők újra belemennének egy Smer-SNS-Most koalícióba. 

(szh, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?