Nem kíváncsiak Ficóra a koalíciós képviselők, rövidre zárták a tervezett meghallgatását

Fico macron

Ellenzéki javaslatra a parlament külügyi és az európai ügyi bizottságai hallgatták volna meg Robert Ficót az amerikai és franciaországi tárgyalásairól, de a testületekben többségben lévő koalíciós képviselők nem nyitották meg az ülést. 

Közös ülést tartott volna a parlament külügyi és európai ügyi bizottsága, ellenzéki képviselők kérdezték volna Robert Fico (Smer) miniszterelnököt Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnökökkel folytatott tárgyalásairól, valamint az Európai Tanács  legutóbbi üléséről. Az testületekben többségben lévő koalíciós képviselők azonban nem fogadták el az ülések programját, azért az el sem kezdődhetett. Marián Kéry (Smer), a külügyi bizottság elnöke már azt sem értette, miért akarja az ellenzék beszámoltatni Robert Ficót a két elnökkel folytatott tárgyalásairól. Tomáš Valášek (PS) viszont azt tartotta furcsának, hogy Robert Fico néhány videóposzton kívül egyáltalán nem tájékoztatta sem a közvéleményt, sem a parlamentet, de még a kormányt sem ezeknek az utazásoknak az eredményeiről. 

„Az a benyomásom, hogy a kormányfő utazási irodává alakítja a belügyminisztérium repülőegységét, és csak kirándulni jár”

 – mondta az ellenzéki képviselő. Szerinte a parlamentnek kötelessége ellenőrizni a kormányt, így a kormányfőt is. 

Robert Fico el sem ment a parlamentbe, valószínűleg tájékoztatták, hogy nem is fogják megnyitni az ülést. 

PS: Fico megfutamodott 

A Progresszív Szlovákia szerint Robert Fico megfutamodott. „ Ez mutatja a legjobban, hogy fél válaszolni a kérdésekre és megvédeni a külpolitikai lépéseit” – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke. Fico távolmaradásának oka szerinte egyértelmű: Jeffrey Epsteinről is kérdezték volna a képviselők, és neki válaszolnia kellett volna. 

„A miniszterelnök a mai napig nem mondta ki egyértelműen, hogy találkozott-e Jeffrey Epsteinnel, mikor, vagy milyen körülmények között. Értem, hogy ez kellemetlen neki, ezért fél”

 – tette hozzá. 

A parlament külügyi bizottságának alelnöke, Tomáš Valášek arra figyelmeztetett, hogy rendszerszintű problémáról van szó. „Az, hogy Robert Fico megveti a Nemzeti Tanácsot és az alkotmányos kötelezettségeit, szégyen. Az, hogy ebben aktívan asszisztálnak neki a koalíciós képviselők, már botrány” – hangsúlyozta. 

Már az SNS-t sem érdekelte Fico 

Robert Fico nem tájékoztatta részletesen az elmúlt hónapban tett kölföldi útjairól sem a parlamentet, sem a közvéleményt. Andrej Danko (SNS) korábban arról beszélt, hogy a Smer koalíciós partnereként ő sem tud arról, hogy miről tárgyalt Robert Fico Donald Trumppal. Most azonban az SNS képviselői sem szavazták meg az ülés napirendjét, amivel lehetővé tették Ficónak, hogy ne kelljen válaszolnia a képviselők kérdéseire. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?