Közélet

Négy jelölt közül választják ki a Legfelsőbb Bíróság elnökét

Pozsony | Négy jelentkező jelölését hagyta jóvá a Bírói Tanács, közülük választják ki a Legfelsőbb Bíróság következő elnökét. A jelöltek között van Štefan Harabin is.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2019. augusztus 24. 18:00

„A nyilvános meghallgatáson a jelölteknek egymás után lesz lehetőségük elmondani elképzeléseiket a betölteni kívánt funkcióról” – mondta Lenka Praženková, a Bírói Tanács elnöke. Hozzátette, a megfelelő bíró kiválasztásánál figyelembe veszik a jelöltek képességeit, és azt, hogy képes lesz-e szavatolni a Legfelsőbb Bíróság megfelelő működését, tekintettel az intézmény jelentőségére és súlyára.


Jana Bajánkovát a Legfelsőbb Bíróság 15 bírája, valamint néhány kerületi és járási bíróság is jelölte a posztra. Iveta Macejkovát, az Alkotmánybíróság volt elnökét a Legfelsőbb Bíróság 26 bírája, míg Soňa Mesiarkinovát a Bírói Tanács egyik tagja jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Štefan Harabint a Legfelsőbb Bíróság egyik bírája javasolta.


Macejková neve akkor kezdett ismertté válni, amikor az általa vezetett Alkotmánybíróság elutasította – formai okokból – az állampolgársági törvénnyel kapcsolatos beadványt. Ennek következtében a szlovák állampolgárságot megvonó törvényről nem mondták ki, hogy összeegyeztethető-e az alkotmánnyal, vagy sem. Macejková úgy nyilatkozott, világos és konkrét elképzelései vannak a Legfelsőbb Bíróság következő időszakának vezetéséről.


A legnagyobb médiavisszhangot kiváltó jelölt Štefan Harabin, akit 1998-ban és 2009-ben már megválasztottak erre a posztra. Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter korábban lapunknak úgy nyilatkozott, nagyon negatívan értékelné, ha Harabint választanák az LB elnökének. 


A PS és Spolu koalíciója jelezte, a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelleméhez nem férhet kétség. „Ezért tekintünk Harabin jelöltségére úgy, hogy veszélyes az igazságügyre nézve” – mondja a koalíció. Így vélekedik az OĽaNO is. Mint írják, a Legfelsőbb Bíróság élén olyan személynek kell állnia, aki garancia az igazságosságra. „Harabin már bebizonyította, hogy minden funkcióban csak a saját érdekeit tartja szem előtt, ezzel rámutatott, hogy nem morális tekintély, és egyáltalán nem garancia az igazságosságra” – véli a párt elnöke, Igor Matovič. 


A Legfelsőbb Bíróság új elnökéről szeptember 9-én szavaz a Bírói Tanács. (szh, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

GALÉRIA: Megtelt a pozsonyi Szabadság tér a tüntetőkkel

Augusztusban is 4,97 százalékos volt a munkanélküliség Szlovákiában

Galéria: Íme a tíz város, amelyet elözönlenek a turisták

Fico: Manipulálják a közvélemény-kutatásokat

DAC: ismét győzni kell

Navigare necesse est

Legfrissebb galériák
Olvasta már?