Naď szerint értelmetlen Kollár választási időszak lerövidítésére vonatkozó javaslata

Jaroslav Naď

Jaroslav Naď (OĽaANO) védelmi miniszter értelmetlennek tartja Boris Kollárnak, a Sme rodina elnökének alkotmánytörvény-módosításra vonatkozó javaslatát, amely lehetővé tenné a választási időszak lerövidítését. Kollárnak azonban joga van beterjeszteni ilyen javaslatot – véli a védelmi miniszter. A kormány keddi ülése után azt mondta, nem tartja szükségesnek ilyen törvény elfogadását.

Naď szerint a jelenlegi kabinet kitart a következő parlamenti választásig, azt szeretné, ha a négyes koalíció folytatná a munkát. Úgy véli, ahhoz, hogy az SaS ismét részt vegyen a koalíciós tanács ülésein, hideg fejjel kell tárgyalni. „Vizsgáljuk meg, milyen hibákat követünk el, igyekezzünk kiküszöbölni ezeket, és lépjünk tovább” – fogalmazott a miniszter. Kijelentette, olyan megoldásokat keresnek, amelyekkel minden koalíciós partner elégedett lesz.  

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke arra emlékeztetett, hogy a kormányzati ciklus lerövidítésével az év elején foglalkozott a parlament. „Mi régóta azt mondjuk, hogy népszavazással le lehetne rövidíteni a választási időszakot, kivéve, ha előrehozott választásról van szó. Úgy gondolom, ez eléggé instabil helyzetet teremtene. Ezért semmiképpen nem támogatjuk ezt a javaslatot” – jelentette ki Matovič. Szerinte nem lenne jó, ha válság idején egy olyan eszköz lenne az ellenzék kezében, amivel bármikor félreállíthatja a parlamentet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?