A múlt hetinél sokkal dühösebb tömeg tüntetett ma országszerte

tünt
Pozsony/Kassa/Komárom/Érsekújvár/Rimaszombat/Nagykapos |

Harmadszor vonultak az utcára az emberek Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása óta Szlovákiában és külföldön, hogy az eset alapos kivizsgálását és tisztességes államot követeljenek. Az előző alkalmakhoz képest dühösebb felszólalások hangzottak el a köztereken.

Pozsonyban péntek délután három után állt csak el az eső, borongós volt az időjárás, mégis jelentős tömeg verődött össze a Szlovák nemzeti felkelés terén. A szervezők eredetileg a kormány lemondását követelték. Miután Robert Fico miniszterelnök csütörtökön távozott posztjáról (hangsúlyozva, hogy koalíciós pártelnökként aktív marad), a szervezők arra módosították követelésüket, hogy előrehozott parlamenti választásokat írjanak ki. A szervezők szerint a koalíció azzal, hogy a kormány lemond, de a koalíció megtartja hatalmát, átverte az embereket. A tüntetők transzparensein dühös, szókimondó feliratokkal érkeztek a demonstrációra, célpontjuk főleg Robert Fico, Robert Kaliňák és Bugár Béla volt.

Péntek délután számos nagyobb cég és üzlet zárt be a fővárosban, így támogatva a tüntetést. „Egy hete is itt álltunk, de azóta nem sok minden változott – nyitották meg a tüntetést a szervezők Pozsonyban. – Ján Kuciak és Martina Kušnírová gyilkosa továbbra is ismeretlen. Fico, Danko és Bugár Béla pedig továbbra is ragaszkodik a hatalomhoz, és ez azt jelenti, hogy szőnyeg alá akarják söpörni a korrupciós ügyeket, amelyekről Ján Kuciak írt.”

A pozsonyi megmozduláson mások mellett fellépett Zuzana Kronerová és Richard Stanke színész, František Mikloško volt politikus és Zuzana Wienk, az Aliancia Fair-play civil szervezet vezetője. Richard Stanke arról beszélt, Fico arrogáns mosolya a lemondásakor mindent elárult, szerinte a háttérből zsinóron akarja rángatni az embereit. Zuzana Wienk szerint „a két Robert” lemondása nem old meg semmit, „hiszen ők csak a hidra arcai”, meggyőződése, hogy valódi változásokra van szükség, hogy az emberek visszanyerjék bizalmukat a politikában. Martin Mojžiš újságíró, fizikus azt mondta, Peter Pellegrini Fico bábja, ezért nem érdemel tiszteletet. Többen hangsúlyozták, a belügyminisztérium nem maradhat a Smer kezében.

Pozsonyban a tüntetők száma a szervezők szerint a múlt heti 50 ezret is meghaladhatta, 60 ezres számról szóltak az első becslések. Érsekújvárban mintegy háromszázan, Komáromban százötvenen, Galántán ötvenen, Rimaszombatban kétszázan, Kassán 8–10 ezren, Nagymihályban 300–400-an vettek részt a megmozdulásokon. (ie, mm, fm, szalzo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?