Mintegy ötszázalékos a halálozási arány az új koronavírussal fertőzöttek körében

koronavírus
Pozsony |

Mintegy ötszázalékos a halálozási arány a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek körében. Elmondható, hogy az új koronavírus miatti mortalitás alacsonyabb, mint a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) és a Közel-Keleten megjelent MERS légzőszervi szindróma okozta halálozási arány, de az új koronavírus gyorsabban terjed – tette közzé weboldalán az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (ŠÚKL).

Az anyag kidolgozói közölték, tavaly év végéig hat koronavírus-törzs volt ismert. Ezek általában légúti betegségeket okoznak. „Ezek közül négy eddig csak a világ egy adott területén fordult elő, és a szokásos influenzánál vagy megfázásnál valamivel súlyosabb betegségeket okozott” – írják a szakemberek.

Közölték továbbá, hogy a SARS 2002-ben jelentkezett először. Világszerte több mint 8000 ember fertőződött meg, és a halálozási arány körülbelül 10 százalékos volt. A betegség Kínát érintette a legsúlyosabban. 2012-ben 2500 ember kapta el a MERS légzőszervi szindrómát. A legsúlyosabb járvány Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és a Koreai Köztársaságban volt. Bár a MERS-szel kapcsolatos esetek száma akkor alacsony volt, a betegek körülbelül 35 százaléka meghalt. Emiatt a szakértők az egyik leghalálosabb emberi kórokozónak minősítették ezt a vírust.

Kapcsolódó cikkünk

A szlovákiai szakemberek az új koronavírusra vonatkozó információkkal kapcsolatosan a The Lancet orvosi folyóiratra hivatkoznak, a szaklapban megjelent cikk szerint a vírust kívülről hurcolhatták be a kínai Vuhan városába.

Az új koronavírus-fertőzés lappangási ideje 2-14 nap. Számos elemzés szerint az átlagos lappangési idő 5,1 nap. A betegek 97,5%ánál a fertőzéstől számított 11,5 napon belül jelentkeznek a COVID-19 tüneteit, ami a szakértők szerint igazolja a 14 napos karantén elrendelését.

A SARS-CoV-2 koronavírus jelenlétét 2020. március 6-án igazolták Szlovákiában, amikor a az első fertőzöttet diagnosztizálták Pozsony megyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?