Minden szlovákiai állampolgáron elvégzik a koronavírustesztet

Igor Matovič
Pozsony |

Minden szlovákiai állampolgárt antigéntesztnek vetnek alá. Az országos tesztelés a választásokhoz hasonló módon zajlik majd – jelentette be Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szombat délután.

„Eljött az ideje, hogy a polgároknak is elmondjam, hogy is van ez” – kezdte a kormányfő azzal, hogy az országos tesztelést már három hete tervezik, és előreláthatóan két hét múlva valósulhat meg.

A lakosság vizsgálata az ún. antigéntesztek segítségével történik majd, amely 15 percen belül eredményt mutat, és amelyből már 13 milliót rendelt elő Szlovákia. Az Állami Tartalékalap már megkezdte a tesztek beszerzését.

A kormányfő tájékoztatása szerint az országos tesztelés két hét múlva szombaton és vasárnap zajlik majd. A próbatesztelést már jövő héten elvégzik Turdossinban, Námesztón, Alsókubínban és valószínűleg Bártfán is.

Mint mondta, a vizsgálat a választásokhoz hasonló módon történik majd: összesen 5 997 tesztelési pontot állítanak fel, amelyek mindegyikében 7 ember végezné a minták levételét.

Az, hogy mindenki számára kötelező lesz-e a tesztelés, csak az elkövetkezendő napokban derül ki. „Ha amellett döntünk, hogy igen, meg kell változtatnunk a törvényt” – mondta.

Bővebb tájékoztatást a kormány vasárnapi rendkívüli ülését követően ígért.

A koalíciós partnerek támogatják 

„Országos tesztelés – helyénvaló lépés. A teszteket megvettük, mindenszentekre letesztelünk minden lakost, így fogjuk tudni, ki fertőzött és ki nem. Ezután már csak a fertőzöttek felelősségén múlik, betartják-e a karantént. Kérek mindenkit, vegyen részt a tesztelésén. Ui. Az antigéntesztek 4 euróba kerültek, az eredmény 20 percen belül ismertté válik” – írta a közösségi hálón Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter.

„Egyértelműen támogatom. A kormány már néhány hete készül rá, örülök, hogy végre elkezdhetjük” – mondta Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter.

„A munkahelyek és a gazdaság megmentéséhez, valamint a normális élethez való visszatéréshez szemmel láthatóan radikális műveletre van szükség” – írta Veronika Remišová (Za ľudí) régiófejlesztési miniszter.

„Természetesen támogatjuk, de önkéntes alapon kell működnie, az országnak pedig ezért valamiféleképpen jutalmaznia kéne az embereket” – fűzte hozzá Boris Kollár (Sme rodina) házelnök.

Matovič kész lemondani

Matovič kész lemondani kormányfői posztjáról, amennyiben az országos tesztelés nem valósul meg.

„Hajlandó vagyok elállni tőle, ugyanakkor a lemondást választom” – jelentette ki a kormányfő. Mint mondja, az országos tesztelés az egyetlen módja annak, hogy megtörjön a hazai járványgörbe egy olyan helyzetben, amikor egy kulcsfontosságú koalíciós partner nyilvánosan megkérdőjelezi az óvintézkedések hatékonyságát. 

„Attól tartok, a jelenlegi óvintézkedések így nem fognak működni. Egy ilyen tesztelés semmiképpen sem árthat nekünk, csak a segítségünkre lehet” – tette hozzá.

(mr, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?