Galánta. Az elmúlt tanév kezdetén a beiratkozási program keretében a Rákóczi Szövetség és az Ilylyés Közalapítvány tanszercsomaggal kedveskedett az első osztályba lépő szlovákiai magyar kisiskolásoknak.
Minden magyar diák kap tanszercsomagot
Pék László, a PPA kuratóriumi elnöke lapunkat arról tájékoztatta, hogy a júliusi kuratóriumi ülésig a pályázatukat az utolsó pillanatban benyújtó 7 alapiskolán, 2 középiskolán és 4 egyetemi hallgatón kívül minden pályázó megkapta az igényelt pénzt, és azt a közeli napokban az utolsók közt pályázók is megkapják. A PPA statisztikái szerint 17 kis létszámú alapiskola és 6 középiskola – elsősorban szaktanintézetek és két tannyelvű iskolák – különféle problémák miatt nem nyújtották be a pályázatukat. Pék László figyelmeztetett arra, hogy a 20 ezer forintnak megfelelő oktatási-nevelési kereten kívül minden tanulóra 2400 forintnyi, tanszercsomag vásárlására szolgáló támogatást is kaptak a pályázó szülői szövetségek. „A támogatást az iskolák a tavalyi gyereklétszám alapján kapták. A pályázókat kértük, hogy ebből a tételből biztosítsák a szeptemberben iskolába lépő elsősöknek is a tanszercsomagot, akár a végzett diákok rovására, miután ők már elhagyták az iskolát és gondot okozna a támogatás továbbítása.” – tájékoztatott a PPA elnöke.
Az iskolák szülői szövetségeinek október végéig kell elszámolniuk a támogatási összeg felhasználásával. A PPA irodája külsős munkatársak bevonásával ma Rozsnyón, szeptember 2-án pedig Komáromban tart megbeszélést az elszámolásokkal kapcsolatban, szeptember végéig pedig regionális fórumokon folytatódik a tájékoztatás. A nyár folyamán néhány iskola kérte pályázati beadványa módosítását – például amiatt, hogy nem valósult meg a tervezett rendezvény, vagy magasabb volt a beszerzési összeg – és a kuratórium eddig minden megfelelően indokolt esetben jóváhagyta a módosítást. Néhány iskola kifogásolta, hogy nem kapta meg pontosan a formális pályázati összeget. „Felvilágosítottuk az érintetteket, hogy a kiírásban elméleti összegként szerepelt a 3500 korona, a valóságban a 20 ezer forintnak az aktuális árfolyam szerint megfelelő összeget kapták meg koronában. Az alapítvány a számlájára beérkezett támogatási összeget 1-2 napon belül és maradéktalanul továbbította a pályázóknak” – tájékoztatott a kuratórium elnöke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.