Közélet

Milliós lakásmutyi a minisztériumoknál

Pozsony | Több millió euróval károsította meg az államot a védelmi és a belügyminisztérium azzal, hogy jelentősen áron alul adott el több mint 400 szolgálati lakást, áll a Számvevőszék (NKÚ) jelentésében. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.
ÖSSZEFOGLALÓ

2019. november 19. 18:45

Az üggyel kapcsolatban Veronika Remišová független parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a belügyminisztérium egy több mint 91 négyzetméteres lakást Pozsony óvárosában 17 és fél ezer euróért adott el, miközben ugyanazon környéken a sokkal kisebb, kétszobás lakások piaci ára akár 150 ezer euró is lehet. Egy Turócszentmárton belvárosában lévő háromszobás lakáson pedig 339 euróért adott túl a belügyi tárca.

Marek Papajčík, a Számvevőszék szóvivője elmondta, 2015 és 2018 között a belügyminisztérium 217, a védelmi tárca pedig 212 lakást adott el. A hivatal szerint az összes adásvétel törvényellenes volt. A szolgálati lakásokat bérlőik a piaci ár töredékéért vették meg. Az ingatlanokat olyanok is megkapták, akik már évek óta nem tagjai az adott minisztérium kötelékének. Az is előfordult, hogy a rendkívül alacsony vételárra részletfizetési lehetőséget is kaptak, így az érintetteknek havonta csak néhány tucat eurót kellett fizetniük a lakásért. A Számvevőszék felszólította a két tárcát, állítsák le a lakások eladását. A hivatal szerint azért is gyanúsak a lakáseladások, mert a kérdéses időszakban a minisztériumok 57 lakást meg is vásároltak. A szóvivő elmondta, ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt tettek büntetőfeljelentést. 

A belügyi és a védelmi tárca ugyan leállította a lakáseladásokat, de szerintük jogszerűen jártak el az ingatlanok értékesítése során.
Richard Sulík, az ellenzéki SaS vezetője azt követeli, hogy az érintett minisztériumok hozzák nyilvánosságra azoknak a hivatalnokoknak a nevét, akik a lakáseladásokat jóváhagyták. Szerinte, ha erre nem kerül sor, akkor helyettük a belügyminiszternek, Denisa Sakovának (Smer) és a védelmi miniszternek, Peter Gajdošnak (SNS) kell viselnie a felelősséget.

(TASR, Sme, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Év végéig minden pedagógusnak ki kell kérnie az erkölcsi bizonyítványt

Dórika öröksége

Mitterrand és a kelet-közép-európai térség stabilitása

Filmbe illő autós üldözés Gútán

Vida Máté: jó őszt zárt a DAC

Újabb komáromi edzőváltás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.