Miközben a lakosságot megszorításokkal sanyargatják, az állam luxusvillát vásárolt magának

sutaj estok k

Még azt sem tudni, hogy ki költözik oda.

Egy, a pozsonyi vár melleti területen újonnan felhúzott luxusvillát vásárolt a belügyminisztérium 2,5 millió euróért. Az épület a „lex merénylet” nevű törvényhez kötődik, amely előírja az államnak, hogy biztosítson megfelelő lakhatást a legmagasabb rangú alkotmányos tisztségviselők számára, ám az még nem tisztázott, hogy pontosan ki költözik majd oda.

Az ingatlan elhelyezkedése igen előnyös: közvetlen közelében van a parlament és a vár, ez az egyik legértékesebb zóna az országban az ingatlanárakat tekintve.

Matúš Šutaj-Ěstok (Hlas) belügyminiszter azt mondta, hogy a luxusvilla vásárlása „befektetés a jövőbe”, mert a városi ingatlanárak folyamatosan emelkednek, emellett hangsúlyozta, hogy az épületet nem adják el, az állam tulajdonában marad.

Az ellenzék hevesen bírálta az ügyet. Egyes képviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy a konszolidáció és a megszorítások idején az ilyen jellegű kiadások nem állnak összhangban a kormány takarékossági ígéreteivel. Felvetik azt is, hogy ha léteznek már állami tulajdonban lévő ingatlanok ilyen célra, miért vásárolnak újat.

(refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?