Pozsony. Pavol Hrušovský, a KDH elnöke tegnap bemutatta pártja köztársaságielnök-jelöltjét, František Mikloškót. A kereszténydemokrata pártelnök elmondta, bár Mikloškónak egyelőre alacsonyak a támogatottsági mutatói, de a KDH mindent megtesz, hogy ne legyen szükség második elnökválasztási fordulóra.
Mikloško szlogenje: Jó napot, Szlovákia!
Mikloško csak egy cikluson keresztül vállalná az elnöki funkciót, hogy ne legyen kitéve különböző politikai erők nyomásának újraválasztása érdekében. Kampánya szlogenjéül a Jó napot, Szlovákia! mondatot választotta. Terveit hét pontban foglalta öszsze, köztársasági elnökként elsősorban a hazai ténykedésre fordítana nagyobb figyelmet. A külpolitika terén elsődlegesnek tekinti a szomszédos országokkal fenntartandó jó viszonyt.
Mikloško beszédében elmondta, kiemelten fontosnak tartja a magyarok és szlovákok együttélésének kérdését. Megválasztása esetén ezért ellátogatna Komáromba is, hogy ott fejthesse ki vízióját a két nemzet békés együttéléséről. (kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.