A Hlasból kizárt Samuel Migaľ beruházási, régiófejlesztési és informatizációs miniszter (független) hazugnak tartja a Hlas elnökét, Matúš Šutaj Eštok belügyminisztert.
Migaľ és Šalitroš bocsánatkérést követel a Hlas elnökétől

A Hlasból szintén kizárt Radomír Šalitrošsal, jelenlegi beruházási államtitkárral bocsánatkérést követelnek Šutaj Eštoktól, amiért „zsarolóknak” nevezte őket, és egyúttal 156 ezer eurós sérelemdíjat nem vagyoni károkozásért.
„Nyilvános bocsánatkérést követelünk Matúš Šutaj Eštoktól a hazug és kártékony kijelentései miatt, melyekben zsarolóknak nevezett bennünket. Sosem zsaroltunk senkit, Matúš Šutaj Eštok ügyetlenkedte bele magát abba a helyzetbe, amibe került” – jelentette ki Migaľ.
A Hlas két volt képviselője közel 156 ezer eurós kártérítést is követel. Az összeget a Hlas választási eredményéért kapott állami támogatás rájuk jutó része alapján számolták ki és jótékonysági célokra fordítanák. Azzal is érvelnek, hogy a hatóságok elutasították azt a büntetőfeljelentést, amit csúszópénz állítólagos elfogadása miatt tettek ellenük. „A rendőrség kivizsgálta és lezárta az ügyet, nem történt bűncselekmény. Ami zárt ajtók mögött történt egy megbeszélésen, az legitim politikai tárgyalás része volt. Sem több, sem kevesebb, ezért álltunk most ki a nyilvánosság elé ezzel a világos üzenettel” – mondta Migaľ, hozzátéve, önreflexió helyett a Hlas kizárta őket.
A Hlas elnökének tíz napot adtak a bocsánatkérésre, ellenkező esetben becsületsértés miatt tesznek ellene feljelentést.
A Hlas tömören reagált a felszólításra. „Az egész ország tudja, hogyan került a posztjára az új beruházási, régiófejlesztési és informatizációs miniszter és az államtitkára. Erre nem is érdemes több szót vesztegetni” – közölte a TASR-rel Michaela Eliášová, a párt szóvivője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.