A szlovák politikai vezetés sajátos módon emlékezett meg az Európai Unió születésnapjáról, illetve a második világháború befejezésének emléknapjáról: míg Robert Fico (Smer) miniszterelnök Moszkvában Vlagyimír Putyinnal tárgyalt, addig Igor Matovič, a Szlovákia mozgalom elnöke Kijevbe látogatott. Az ellenzék otthon maradt része pedig élesen bírálta a szlovák kormányfőt, amiért az Európa-napot Oroszországban tölti.
Míg Fico Oroszországban, addig Matovičék Ukrajnában „ünnepelték” az Európai Unió születésnapját

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Fico május 8-án Moszkvába látogatott, ahol még aznap este találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel, majd másnap reggel Vlagyimír Putyin orosz elnök is fogadta őt.
A találkozó részleteiről a kormányhivatal nem is tájékoztatott – a miniszterelnök moszkvai programjáról elsőként Putyin tanácsadójának szavai alapján számolt be a szlovákiai sajtó, a Vučić-csal való találkozásról pedig mindössze a szerb elnök Instagram-oldalán jelent meg egy bejegyzés.
A TASR hírügynökség értesülései szerint a szlovák kormányfő pénteken Aljakszandr Lukasenkával, Fehéroroszország elnökével is váltott néhány szót.
Kiváló. Azt mondta, el fog jönni, és el is jött
– mondta Lukasenka Ficónak, utalva arra, hogy a kormányfő már hónapokkal ezelőtt belengette a látogatását. Kiemelte továbbá, hogy a fehérorosz nép hálás azért, amiért a szlovák miniszterelnök nem feledkezik meg azokról a szovjet és szlovák katonákról, akik az életüket adták a náci rezsim elleni harcban.
Feltűnő hallgatás
A kormányfő állítólag a Vörös téren rendezett katonai parádén is részt vett, bár a Denník N szerint a miniszterelnököt nem lehetett látni a felvételeken. Annyi azonban bizonyos, hogy a rendezvényt követően megkoszorúzta az ismeretlen katona emlékművét – erről egy videó is látható a Telegram nevű közösségi oldalon – tehát a miniszterelnök biztosan a Vörös tér közelében tartózkodott.
Fico és Putyin találkozójáról előzetesen annyit lehetett tudni, hogy a két ország közti együttműködésről lesz szó, illetve nemzetközi témákat is érintenek majd, egyebek mellett az orosz–ukrán háborút.
Hogy pontosan miben állapodtak meg a felek, egyelőre nem lehet tudni, cikkünk publikálásig nem érkeztek hivatalos információk a találkozó részleteiről.
Fico péntek délután a Facebook-oldalán megosztott egy rövid bejegyzést, illetve néhány fotót a moszkvai útjáról. Azt írta, hazafias kötelességének tartja, hogy megkoszorúzza a katonai emlékművet, ezzel kifejezve a háláját azok előtt, akik felszabadították az országot a fasiszta rezsim alól.
Ez egyben válasz is azoknak, akik az aktuális geopolitikai célok nevében erőszakkal meg akarják változtatni a történelmet. Szlovákia egyenrangú és megbecsült partnerként pozícionálta magát a világhatalmak mellett, elsősorban világos, olvasható magatartásának és értékeinek köszönhetően. Modern államiságunk egyik alappillére az egyértelmű antifasiszta hagyomány, amelyre méltán vagyunk büszkék
– üzente a miniszterelnök.
Arról azonban nem írt, hogy részt vett-e a katonai parádén, ahogy arról sem tájékoztatott, hogy miről egyeztetett Putyinnal.
Az ellenzék szégyenről és árulásról beszél
Fico moszkvai útja ellen az ellenzék és a civil szervezetek egy része is tiltakozott, bár az előbbi ismét nem tudott megegyezni egy közös politikai kiállásban. A PS, az SaS, a KDH és a Demokraták párt csütörtökön tüntetést szervezett Pozsonyban, amelyre ugyanakkor a Szlovákia mozgalom képviselői nem kaptak meghívást.
Erre válaszul Matovičék – akik egyébként a felmérések alapján az utóbbi hónapokban ismét erősödni kezdtek – elutaztak Kijevbe, elmondásuk szerint azért, hogy példát mutassanak a miniszterelnöknek azzal vonatkozóan, mi is az ország helyes külpolitikai irányultsága. Egyúttal azt üzenték a mozgalmat mellőző ellenzéki pártoknak, nélkülük is képesek egy releváns politikai állásfoglalás megfogalmazására.
Branislav Gröhling, az SaS elnöke pénteken kijelentette, Fico moszkvai útja a hazaárulás jeleit hordozza magán.
Robert Fico ma Putyinnal kávézik, miközben szégyent hoz a saját nemzetére. Ez egy pofon a külföldi partnereinknek, és egyúttal bizonyíték is arra, hogy Szlovákiának megbízhatatlan vezetője van. De Fico ma nem képviseli a teljes szlovák nemzetet. A történelem pedig emlékezni fog arra, hogy ki állt az agresszor oldalára, és ki őrizte meg a becsületét
– üzente az SaS vezetője.
A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke a „diktátorok hasznos hülyéjének” nevezte Ficót. Úgy véli, 1989-ben az ország úgy döntött, a Nyugatot választja, a szlovák miniszterelnök pedig most szembemegy a nép akaratával.
Šimečka: Ezt még Orbán sem lépte meg
Michal Šimečka, a PS elnöke kiemelte, Fico az egyetlen EU-s vezető, aki elutazott a moszkvai katonai felvonulásra.
Ez még Orbán Viktornak is túl nagy falat volt
– jelentette ki.
Úgy gondolja, Fico ezzel maga is „háborús miniszterelnökké” vált, annak ellenére, hogy folyamatosan a békepárti álláspontját hangsúlyozza, hiszen a világon már senki sem akarja folytatni ezt a háborút, csakis maga az agresszor, Vlagyimir Putyin – és azzal, hogy Fico kezet fogott vele, maga is beállt a háborút éltetők sorába.
Šimečka szerint a miniszterelnök ezzel gyakorlatilag elárulja a hazája érdekeit, és beszélhet bármennyit arról, hogy Szlovákia jövőjét az Európai Unióban képzeli el, a lépései mégis arról árulkodnak, hogy ki akarja vinni az országot az EU-ból.
Ivan Korčok (PS) Juraj Blanár (Smer) külügyi tárcavezetőt bírálta, amiért nem vesz részt az uniós külügyminiszterek találkozóján, amelyen az orosz-ukrán háború kérdését is érinteni fogják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.