Mentőtender: Šaško megszünteti a pályázatot – az ügyészséghez és bírósághoz fordul

Kamil Šaško

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter bejelentette, hogy megszünteti a jelenlegi tendert. A mentőszolgálatokról szóló közbeszerzés kapcsán a miniszter korábban elmondta: kivizsgáltatja a folyamatot. 

Robert Fico kormányfő a múlt héten hétfőig adott határidőt a miniszternek arra, hogy tisztázza a közbeszerzési folyamat részleteit, ellenkező esetben személyes következményeket helyezett kilátásba. Šaško jogi szakértőkkel konzultált a következő lépéséről. A nap folyamán lemondott a tisztségéről Marian Povolný, az Egészségügyi Mentőszolgálat Operatív Központjának (OS ZZS) igazgatója, aki a versenypályázattal kapcsolatos részletekért volt felelős.

Šaško délután egy sajtóközleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy a versenypályázat törvényességének kivizsgálására kérte fel az ügyészséget, míg a Zsolnai Járási Bírósághoz egy beadvánnyal fordult, hogy tisztázza a pályázaton induló vállalkozások hátterét, különös tekintettel a személyi összeköttetésekre.

A miniszter szerint a tárca érdekében áll a versenypályázattal kapcsolatban felmerült kételyek tisztázása – ugyanis kiderülhet, hogy az indulók valótlan adatokkal vagy érvényesen pályáztak.

Šaško: új pályázatot írunk ki

A tárcavezető késő délután új videóban jelentkezett a nyilvánosság előtt és tisztázta, hogy a felmerülő kétségek miatt megszünteti a kiírt pályázatot.

Elmondása szerint egészségügyi miniszterként kötelessége egy működőképes mentőhálózat fenntartása és üzemeltetése. Ugyanakkor állította, mindent megtesz azért, hogy a páciensek érdekében, kétes ügyletek nélkül használják fel az egészségügyi minisztérium forrásait. Az ötévente kiírt mentőszolgálat-üzemeltetési pályázat margójára kijelentette, hogy annak lebonyolítója a Mentőszolgálatok Operatív Központja és miniszterként nem folyhat bele annak lebonyolításába.

Ugyanakkor, mivel úgy látja, hogy kétségek merültek fel a pályázat kapcsán, ezért beavatkozott a folyamatba: ellenőrzést rendelt el, melynek ma elkészült megállapításai „jogbizonytalanságra” mutattak rá, amely szerint veszélybe került a folyamat átláthatósága.

Šaško ezért a központ igazgatójának távozása mellett döntött, új vezetőt nevez ki és törvényesen gondoskodik a kiírás megszüntetéséről. 

Ezzel együtt azonban az államnak szüksége van a mentőszolgálatok fenntartására – mutatott rá a miniszter, elmondása szerint meg szeretné változtatni a jelenlegi, rossz rendszert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?