Mélyrepülésben a gazdaság

koronavírus vásárlás
Pozsony |

A szlovák gazdaság durva mélyrepülésbe kezdett, jövőre azonban már javulásra számíthatunk – állítják a szlovákiai banki elemzők, akik szerint V alakú válságra kell felkészülnünk, vagyis a látványos esést viszonylag gyors növekedés követi. A jó hír, hogy az árak is visszafogottabban nőnek majd.

„A szlovák jegybank ezúttal a 6 legnagyobb pénzintézet – a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank (VÚB), a Tatra banka, az UniCredit, a ČSOB és a Postabank – elemzőit kérdezte arról, milyen jövőt jósolnak a szlovák gazdaságnak a koronavírus-járvány lecsengése után” – nyilatkozta Peter Majer, a jegybank szóvivője. Az eredmény: az idei évre keresztet vethetünk, jövőre azonban már javulhat a helyzet.

A jegybank által megkérdezett elemzők februárban még azzal kecsegtettek, hogy Szlovákia gazdasága idén a tavalyihoz képest ugyan már lassabb, de még mindig nagyjából 2,2 százalékos növekedést produkálhat. A koronavírus megjelenése miatt azonban ma már szó sincs növekedésről, épp ellenkezőleg, a legfrissebb előrejelzés szerint Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) idén 6,1 százalékkal eshet vissza. Jövőre azonban már a V alakú válság felszálló ágában leszünk. A gazdaság idei katasztrofális teljesítményét 2021-ben 4,7 százalékos növekedés követheti. Ez ugyan több mint duplája a februárban jósolt 2,1 százalékos jövő évi növekedésnek, a látványos ugrás azonban csak a gazdaság fent jelzett, idei rosszabb teljesítményével magyarázható, a gazdaságnak ugyanis a gödör aljáról kell majd elrugaszkodnia.

„A járvány az összes többi mutatóra is rányomja a bélyegét”

– állítja Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője, aki szerint nem kerülhetjük el a tömeges elbocsátásokat sem. Míg februárban még 5,9 százalékos munkanélküliséggel kecsegtettek a banki elemzők az idei évre, a járvány miatt már most 7,8 százalékos munkanélküliséggel riogatnak, és jövőre sem számíthatunk látványos javulásra.

Ezzel párhuzamosan csaknem 2 százalékkal csökken a foglalkoztatottság, és búcsút inthetünk a bérek látványos növekedésének is. Míg februárban az idei évre csaknem 8 százalékos béremelkedést jósoltak az elemzők, mostanra ezt 3 százalékra faragták le, az ágazatok többségében azonban ennél is rosszabb helyzetre kell felkészülnünk. Az egyedüli jó hír, hogy az árak idén nem nőnek majd olyan gyorsan, mint azt korábban feltételezték. A járvány kitörése előtt az elemzők még 2,8 százalékos inflációt jeleztek előre, jelenleg azonban már úgy gondolják, hogy legfeljebb 1,9 százalékkal nőhetnek az árak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?