Mélyponton a szlovák turizmus

koronavírus Tátra
Pozsony |

A koronavírus-járvány miatt hozott szlovákiai megszorítások soha nem látott zuhanáshoz vezettek az idegenforgalomban: a turisták száma már a megszorítások első hónapjában, márciusban is a kétharmadával esett vissza, és ez még csak a kezdet.

A szállodák, éttermek, üdülőhelyek kötelező bezárása miatt márciusban gyakorlatilag teljesen leállt az idegenforgalom, amire még soha nem volt példa az ország történetében. A Statisztikai Hivatal legfrissebb, hétfőn közzétett adatai szerint márciusban – legalábbis, azon a pár napon, amíg még erre volt lehetőség – 152 ezer turista szállt meg a szlovákiai szálláshelyeken, akiknek a kétharmada volt hazai. Ez utóbbiak száma az egy évvel korábbihoz képest 64, a külföldieké 67 százalékkal csökkent. A vendégéjszakák száma 56 százalékkal, 516 ezerre esett vissza, vagyis egy-egy turistára átlagosan 3,4 vendégéjszaka jutott, miközben e tekintetben is a hazai turisták vezetnek.

A hazai turisták körében márciusban is a Magas- és Alacsony-Tátra volt a legnépszerűbb célpont, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Zsolna és Eperjes megyében a számuk külön-külön is meghaladta a 23 ezret.

„A legtöbb külföldi turista, csaknem 17 ezer Pozsonyra volt kíváncsi, a legtöbb időt, több mint 45 ezer vendégéjszakát azonban ők is Zsolna megyében töltötték”

– nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

A turisták elmaradása a szálláshelyek számán – legalábbis a Statisztikai Hivatala adatai szerint – márciusban még nem látszott meg. Március végén 4465 szálláshely volt az országban, 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ezekben pedig csaknem 70 ezer szoba és 185 ezer ágy várta a pihenni vágyókat. Az előbbiek száma csaknem 2 ezerrel, az utóbbiaké 6800-zal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?