Pozsony/Szőlőske. Megoszlik a tokaj-hegyaljai borászok véleménye arról, jó-e a szlovákiai tokaji bortermelő körzetnek, hogy a Dzurinda-kormány tegnap nem hagyta jóvá Simon Zsolt szlovák és Németh Imre magyar földművelésügyi miniszter április 28-ai megállapodását.
Mégsincs szlovák–magyar megállapodás Tokajról
Hírügynökségi jelentések szerint a külügyminisztérium már a múlt héten is kifogásolta a tervezetet. Ez alapján a kabinet tegnap – Eduard Kukan külügyminiszter tolmácsolása szerint – változtatott a földművelésügyi tárca által beterjesztett tervezet szövegén. Kukan azzal indokolta a döntést, hogy „a megállapodás irreális feladatok vállalását jelentette volna”. A módosított szövegben nem esik szó a szlovákiai Tokaj-Hegyalja nagyságáról. Kukan szerint Szlovákia a gyártási technológia egységesítése érdekében csak arra hajlandó kötelezettséget vállalni, hogy többé nem állít elő két puttonyos aszúbort.
Lapunknak név nélkül nyilatkozó szőlőskei, újhelyi és borsi termelők elmondták: a kormány döntése tartósítja a bizonytalanságot a nagy munkanélküliséggel küszködő térségben, Szőlőskében például a lakosok háromnegyede munkanélküli. Megállapodás hiányában pedig a külföldi tőke továbbra is messze elkerüli a régiót, ami a lehető legrosszabb hír. A jelenlegi helyzet tartósítja a bizonytalanságot, ami egyes vélemények szerint csak a telekspekulánsoknak és az ügyeskedőknek jó, akik tokaji néven akarják az eltérő minőségű borokat piacra dobni.
Szlovák részről továbbra is szeretnének 908 hektárt tokaji termőterületként elismertetni, Magyarország viszont az 1908-as bortörvényre hivatkozva csak mintegy 170 hektárt ismert el. Simon Zsolt és Németh Imre szakértői véleményekre hivatkozva végül 565,2 hektárban egyezett meg. Marián Radošovský földművelésügyi államtitkár szavai szerint végleges megállapodás a két ország között csak a jövő év második felében várható, s ekkortól juthat el külföldi piacokra is a szlovák tokaji. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.