Mégis elhalasztaná a koalíció a helyi és a megyei önkormányzati választások időpontját, legalábbis Huliak szerint

Andrej Danko, az SNS elnöke már hónapok óta emlegeti, hogy szükség lenne a médiatörvény szigorítására. A javaslatot közösen dolgozták ki Rudolf Huliakkal, akivel azóta nagyon megromlott a viszonya
Pozsony |

Csökkentené a koalíció a megyék számát és egy évvel elhalasztaná a megyei és helyi önkormányzati választások időpontját, jelentette ki Rudolf Huliak sportminiszter. 

Rudolf Huliak (Nemzeti Koalíció - NK) sportminiszter ma újra arról beszélt, hogy a koalíció átalakítaná a megyei önkormányzati rendszert és egy vagy akár két évvel elhalasztaná a helyi önkormányzati választásokat is, amelyek rendes időben jövőre, vagyis 2026 őszén lennének. 

Huliak szerint kitalálták, miként lehetne egy évvel elhalasztani az önkormányzati és megyei választásokat anélkül, hogy alkotmánymódosításra lenne szükség. 

A koalíciónak ugyanis  nincs meg az alaptörvény módosításához szükséges 3/5-ös többsége, vagyis nincs 90 szavazata. Huliak kijelentette azt is, hogy Szlovákia területi önkormányzati rendszerét át kellene alakítani, a jelenlegi 8 megye felesleges, ő csak Pozsony, plusz három megye változatban  gondolkodik. 

Danko is halasztásról beszélt

A héten Andrej Danko, az SNS elnöke is arról beszélt, hogy Robert Fico kormányfő is egyetért azzal, hogy kezdjenek párbeszédet a polgármesterek és a megyei képviselők mandátumának meghosszabbításáról, szerinte a jelenlegi négy évről öt vagy hat évre hosszabbíthatnák a mandátumot. Danko a héten még arról beszélt, hogy a ellenzék segítségével módosítanák az alkotmányt. 

„Robert Fico is kijelentette, hogy egyetért a javaslatommal – és úgy gondolom, hogy ehhez támogatást találunk az ellenzéki képviselők között is –, hogy a polgármesterek és a megyei képviselők mandátuma ne 4 év, hanem 5 vagy 6 év legyen”

 – mondta Danko szerdán a Joj tévé Analýzy 24 című műsorában  

A kormány kihelyezett ülésén is téma volt  

A koalíció terveire a héten a Demokraták párt is felhívta a figyelmet. 

Szerintük a kormány szerdai, Senicén tartott ülésén a jelenlévő polgármestereknek beszéltek arról, hogy kitolnák a következő választás időpontját, és addig meghosszabbítanák a jelenlegi képviselők és polgármesterek mandátumát.

 A Demokraták szerint a koalíció 2027-ben gondolkodik, amikor parlamenti választások is lennének.  

Ondrej Dostál (SaS) parlamenti képviselő szerint az önkormányzati és megyei választások elhalasztásához mindenképpen módosítani kellene az alkotmányt. Ehhez a 79 koalíciós képviselő mellett még további 11 ellenzéki képviselőt is meg kellene győznie a Smer-Hlas-SNS koalíciónak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?