Megegyezett a kormány az orvosszakszervezettel

Peter Visolajský

Sikerült egyezségre jutnia a kormánynak a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) képviselőivel – tájékoztatott erről Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a szombati tárgyalásukat követően.

Október elején 31 kórház több mint 2100 orvosa adta be a felmondását. Az egészségügyi dolgozók szakszervezete azzal indokolta a lépést, hogy nem értenek egyet az egészségügy működésével.

A tárgyalások során az orvosok kitartottak mind a nyolc követelésük mellett, a legnagyobb nehézséget a béremelés kérdése jelentette.

Ha nem született volna megállapodás, a felmondásukat benyújtó orvosok november 30-ai időponttal befejezték volna munkájukat. Erre felkészülve, előzetesen már több kórház is leállította a december utánra tervezett műtéteket. Továbbá fennállt annak veszélye is, hogy veszélyhelyzetet hirdetnek ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!