Még nincs döntés a Volvo Kassamindszenten (Valaliky) épülő gyárának építésével kapcsolatban tett büntetőfeljelentésről – tájékoztatta a TASR-t Gabriela Kováčová, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője.
Még nincs döntés a kassamindszenti feljelentés ügyében

Hozzátette, le kell folytatni a kihallgatásokat és összegyűjteni az írásos bizonyítékokat. „Ezek összegzése után hoz döntést az illetékes nyomozó a feljelentésről” – tette hozzá Kováčová.
A feljelentésről Robert Fico (Smer) kormányfő és Denisa Saková (Hlas) gazdasági miniszter közösen tájékoztatott tavaly novemberben Kassamindszenten. Elmondták, a területen magas a talajvíz, és ennek korábbi eltitkolása miatt 50 millió euró plusz költségei keletkeztek az államnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.