Még mindig csak álom, hogy Szlovákia megközelíti a nyugati életszínvonalat

Az egyes országok életszínvonalának összehasonlítására a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) a legalkalmasabb mutató, mivel figyelembe veszi az árbeli különbségeket, amelyek a termékek és szolgáltatások között tapasztalhatóak egy-egy államban. Ez alapján Szlovákia az Európai Unió átlagának mintegy 76 százalékán áll. 2016 óta csupán 3 százalékponttal közeledtünk az EU átlagához, ennél mindössze Csehország és Litvánia produkált mérsékeltebb növekedést a környező országok közül. 2016 óta a korábban rosszabbul teljesítő Magyarország, Lengyelország, Románia és Horvátország is fokozatosan maga mögé utasította Szlovákiát, derül ki a VÚB Bank elemzőinek aktuális számításaiból. A gyakorlatban ez azt jelenti, ha a következő években is ebben a tempóban haladunk, akkor legkorábban 72 év múlva sikerülne felzárkóznunk az uniós átlaghoz. 

„Egyre távolabb kerülünk attól, a rendszerváltás után megfogalmazott álomtól, hogy az életszínvonal terén egyszer utolérjük a fejlett Nyugatot” 

– összegezték a közgazdászok az aktuális elemzésük nem túl rózsás fejleményeit.

Szürke középszint

A szakértők egy ideje már arról vitáznak, hogy a vásárlóerő-paritáson alapuló, esetleg a nominálértéken számolt mutató az előnyösebb. Ha az egy főre jutó GDP-t euróban, az áruk és szolgáltatások árbeli különbségeinek figyelembevétele nélkül nézzük, akkor Pozsony még rosszabbul teljesít, a régión belül a nem túl előkelő, 11. helyre esik vissza, ennyire rosszul pedig egyik környező ország sem áll. Az elemzők azonban a hosszabb távú tendenciákat sem hagyták figyelmen kívül, így gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy tulajdonképpen lényegtelen, melyik mutatót alkalmazzák, mindkét esetben egyértelmű, hogy Szlovákia felzárkózása lelassult. 

„Az összkép azonban nem teljesen sötét, sokkal inkább arról árulkodik, hogy az ország egy szürke középszinten mozog” 

– magyarázták a szakértők, akiket leginkább a versenyképesség romlása aggaszt, amit az is igazol, hogy az egyes autóipari vállalatok már nem Szlovákiában, hanem Portugáliában, esetleg Spanyolországban gyártják az új, elektromos modelljeiket. Ez részben a magas munkaerőköltségeknek tudható be, de a fokozódó adóterhek – a társasági adó emelése, valamint a tranzakciós adó bevezetése – is riasztóan hat. Nem véletlen, hogy az országban működő külföldi kereskedelmi kamarák közelmúltban készült felmérése is arról tanúskodott, hogy folyamatosan emelkedik azon cégek száma, akik már nem Szlovákiát választanák célállomásként. 

„A munkavállalók számára bizonyos esetekben jó hír, hogy emelkednek a vállalatok bérköltségei, hiszen így valamivel a dolgozók is többet kapnak, a versenyképességre azonban komoly csapást mérhetnek ezek a változtatások”

 – figyelmeztetnek a VÚB elemzői, akik még ennek ellenére sem javasolják, hogy Pozsony elkezdje lefaragni a fizetéseket. A közgazdászok szerint sokkal hatékonyabb megoldás lehetne a munka adó- és járulékterheinek csökkentése, valamint a tudományba, a technológiákba, a kutatásba való beruházás, ami rövid távon kiadást jelentene, a jövőben azonban kétségkívül megtérülnének ezek az erőfeszítések.

Tervek kellenek

A közgazdászok véleményét az Állami Számvevőszék is osztja, amely egyúttal megjegyezte, hogy a buktatók közül az uniós források akadozó lehívását sem szabad kifelejteni. 

„2024-ben volt 20 éve, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz, ez idő alatt pedig kedvezményezettként nettó 25,6 milliárd eurót kaptunk. Ezeket a forrásokat azonban képtelenek voltunk megfelelően felhasználni” 

– hangsúlyozza az Állami Számvevőszék, hogy Szlovákia általában sebtében igyekszik elkölteni ezeket a forrásokat, amelyeket így nem olyan stratégiai beruházások megvalósítására fordítanak, amelyekből az ország lakosainak a jövőben is számos előnye származna. A stagnáláshoz pedig a Fico-kormányok konkrét célkitűzéseinek hiánya is hozzájárul, mivel ennek „köszönhetően” Pozsonynak gazdasági szempontból sincs egységes víziója.

(td)