Matovičék fütyültek a magyar iskolákra

Menyhárt Matovič
Pozsony |

Nem módosul a közoktatási törvény, a képviselők a második olvasatba sem utalták a javaslatot, amely definiálta volna a nemzetiségi iskolák fogalmát. Elfogadásához az ellenzék kellett volna.

A 133 jelen lévő képviselőből csak 59-en támogatták a közoktatási törvény módosítását. A Híd tervezetének egyik előterjesztője, Bastrnák Tibor frakcióvezető lapunknak elmondta, az SNS előre jelezte, hogy nem fogja megszavazni a módosítást, de hozzátette, az ellen nincs kifogása, ha ellenzéki szavazatokkal második olvasatba kerül. „Megpróbáltunk az ellenzéktől támogatást szerezni, nagy meglepetés számunka az, hogy magyar nemzetiségű képviselők sem szavazták meg és az OĽaNO sem, amely magyarokat hív a választási listájára. Ebből is látható, ha hiszünk ezeknek az embereknek, el fognak minket árulni ugyanúgy, ahogy most is elárultak” – nyilatkozta Bastrnák. 


Vörös Péter, a Híd képviselője, a tervezet egyik beterjesztője azt írta közösségi oldalán, hogy a képviselők megijedtek. „Érdekes üzenete a törvényről szóló szavazásnak, hogy a Smer képviselői megszavazták, az SNS képviselői ellene szavaztak, de a magyar szavazatokra ácsingózó ellenzéki honatyák sem támogatták a javaslatot. Úgy tűnik, megijedtek attól, hogy mi törvényi garanciákat akarunk iskoláink működéséhez” – írta Vörös Péter. 


Az OĽaNO képviselői tartózkodtak, akárcsak az SaS nagy része, utóbbiak közül csak Ondrej Dostál támogatta a módosítást. Az OĽaNO állásfoglalásában azt írta, azért nem támogatta a javaslatot, mert az iskolaügynek átfogó reformra van szüksége. A voksoláson nem vett részt a Hídból korábban kilépett Simon Zsolt és Cséfalvay Katalin. Kotleba pártja a javaslat ellen szavazott, akárcsak a Sme rodina. A javaslat bevezette volna a nemzetiségi iskola fogalmát, és például azt, hogy mely tantárgyakat kell külön tanterv alapján tanítani a magyar iskolákban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?