Matovič: Szigorítani fogunk!

Igor Matovič
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök nem zárta ki, hogy teljesen betiltják a tömegrendezvényeket. A kormányfő a Facebook-oldalán arra szólítja fel az embereket, mondják le a családi és a vállalati találkozókat, ünnepségeket, esküvőket, de még a halotti torokat is.

„Arra kérek minden nyitott elméjű embert, magyarázza meg a családjának, barátainak, mennyire fontos most azonnali hatállyal bevetni a legszigorúbb védelmi intézkedéseket. Ne kelljen arra várni, hogy »fentről« érkezzen utasítás” – fogalmaz Matovič a bejegyzésében, amelyben az új koronavírus-fertőzöttek növekvő számára hívja fel a figyelmet.

A miniszterelnök szerint a október elsejétől egészen biztosan bevezetik a járványügyi bizottság által javasolt szigorításokat. Erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy az intézkedések várhatóan az iskolai maszkviselést, a tömegrendezvényeket, valamint a határokat érintik, Magyarországot és Ausztriát is felvehetik a vörös kategóriába sorolt országok közé.

Michal Šipoš, az OĽaNO parlamenti frakcióvezetője a közmédia politikai vitaműsorában arról beszélt, ha nem vezetnek be szigorúbb járványügyi intézkedéseket, és „nem csapnak az asztalra”, akkor a csehországi forgatókönyv vár Szlovákiára is, ahol napról-napra rendkívül sok az új fertőzött.

A központi válságstáb hétfőn ülésezik, várhatóan a szigorításokról is döntenek.

A járvány megelőzésével kapcsolatos, jelenleg is érvényben lévő intézkedéseket azonban a szélsőjobboldali ĽSNS parlamenti képviselője, Marian Kotleba sem tartotta be az közmédia politikai vitaműsorában. A szélsőséges politikus ugyanis a stúdió zárt terében maszk nélkül vett részt a beszélgetésen. A műsorvezető többször felszólította, hogy tegye fel a maszkját, de Kotleba erre nem volt hajlandó. Közben a közmédiát nézők ezrei hívták amiatt, hogy a szélsőjobboldali politikus megsérti az előírásokat.

„Örülök neki, hogy észrevették” – reagált Kotleba, és arról beszélt, szerinte a maszkviselés ártalmas.

Az eset után Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke bejelentette, Kotleba kihágása miatt beadvánnyal fog élni a Közegészségügyi Hivatalhoz, de azt is fontolgatja, hogy büntetőfeljelentést tesz ellene.

NEZODPOVEDNÉ SPRÁVANIE KOTLEBU
podávam podnet a zvážim trestné oznámenie

Dnes si Marián Kotleba odmietol nasadiť v...

Közzétette: Juraj Šeliga - Za ľudí – 2020. szeptember 27., vasárnap

„Nem értem a közmédiát, miért nem szólították fel arra, hogy hagyja el a stúdiót” – írta Šeliga a közösségi oldalán. Később a közmédia közleményben kért elnézést a nézőktől, amiért a képernyőkön a szabályokat megsértő Kotleba szerepelt. Ugyanakkor arról is írnak, hogy az ĽSNS vezetője nem közegészségügyi előírást, hanem a közmédia saját belső szabályzatát szegte meg. Peter Pellegrini, az ellenzéki Hlas elnöke is arra szólította fel az embereket, hogy viseljenek maszkot.

„Ez az egyik legoptimálisabb intézkedés. Arra szeretném kérni azokat, akiket már zavar a szájmaszk, akik nem félnek, mert jó kondícióban érzik magukat, hogy gondoljanak legalább a szüleikre, nagyszüleikre” – fogalmazott.

Az államfő, Zuzana Čaputová a koronavírus-járvány nyomán kialakult helyzet miatt rendkívüli beszédet tart hétfőn, az esti híradó után a köztelevízióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?