Matovič már a polgármestereket is felhúzta

Igor Matovič

Miroslav Kollár, a Za ľudí párt parlamenti képviselője és Galgóc polgármestere felszólította Igor Matovič (OĽANO) kormányfőt, hogy ne sértegesse a szlovákiai polgármestereket. Szerinte abszurd dolog akárcsak fontolóra venni a polgármesterek megbüntetését, és azt sugallni, hogy ők a felelősek az aktuális járványhelyzetért. 

Kollár a hétfői (január 11.) kormányülésen rögzített, nyilvánosságra hozott hangfelvételre reagált.

A kormányfő az ülésen kijelentette: a tervezett országos koronavírus-tesztelésnek az önkormányzatokról kellene szólnia, a polgármestereknek pedig be kell bizonyítaniuk, hogy számítanak nekik az emberek. „Azt javaslom, hogy utasítsuk őket, és módosítsunk törvényt, hogy amikor az élet és az egészség védelméről van szó, kötelesek legyenek végrehajtani a hadsereg vagy az egészségügyi minisztérium utasításait” – tette hozzá.

Kollár szerint a miniszterelnök szavai arról tanúskodnak, hogy nincs tisztában az önkormányzatok jogállásával és feladataival, valamint azzal, hogy milyen szerepet játszottak az eddigi járványkezelésben.

„A kollégáim és kolléganőim, a városok és községek polgármesterei nélkül nem valósult volna meg az országos tesztelés első fordulója sem. Mindnyájan kezünket-lábunkat törtük, hogy a szervezési és információs káosz ellenére, amely az egészet jellemezte, úgy birkózzunk meg a feladattal, hogy közben ne veszélyeztessük a polgárainkat, és hogy az egésznek legyen valami értelme” – írta a közösségi hálón közzétett bejegyzésében a galgóci polgármester.

Kollár azt ajánlja Matovičnak, hogy hagyja békén a városok és községek polgármestereit, mert ők tudják, mit kell tenniük. Egyben felszólította őt, hogy ne sértegesse a szakértőket, akiknek releváns és szakmailag alátámasztott elképzelésük van arról, hogyan csökkenthető a világjárvány áldozatainak száma. „Azok igyekezete nélkül, akik hónapok óta a kaotikus központi járványkezelés helyrepofozásán dolgoznak, a világjárvány következményei az országra nézve még fatálisabbak lennének” – fogalmazott Kollár.

Matovič a szerdai (január 13.) kormányülés előtt reagált azoknak a szakembereknek a bírálataira, akik nem javasolják az országos tesztelést. „Ha valaki azt mondja, hogy Szlovákiának masszív vakcinázásra és nem masszív tesztelésre van szüksége, az szerintem hülye, és nem szakértő, hiszen nagyon jól tudja, hogy csak a lakosság néhány százaléka számára van elég oltóanyagunk” – jelentette ki a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?