Közélet

Matovič: Fontos a polgármesterek hozzáállása

Pozsony | A miniszterelnök szerint a polgármestereken is múlott, mennyien mennek el tesztre, így az is, mennyi pénzt kapnak a költségeik fedezésére.
Czímer Gábor

2021. január 24. 19:11

Matovič
Igor Matovič ⋌(TASR)

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök az országos koronavírus-szűrés szombati napjának tegnapi értékelésekor elmondta, a polgármestereken is múlott, mennyire tudják lefedni a tesztelés költségeit az állam által biztosított forrásokból. A kormányfő rámutatott, minden egyes elvégzett tesztért öt eurót térítenek az önkormányzatoknak. „Vannak azonban olyan polgármesterek, akik nyilvánosan megkérdőjelezik az országos tesztelés értelmét, amit aztán lehet, hogy az adott település lakosai is figyelembe vesznek, és végül kevesebben mennek el a mintavételi pontokra” – mondta Matovič. Hozzátette, mivel az önkormányzatok a költségtérítést az elvégzett tesztek száma alapján kapják, így az ilyen települések rosszul járhatnak. Arról is beszélt, hogy a polgármesterek túlnyomó többsége pozitívan áll az országos koronavírus-szűréshez. 

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter tegnap pedig arról beszélt, szombaton 3791 mintavételi pont működött az országban. Az országos koronavírus-szűrés során a mintavételi pontokon összesen 20 ezren dolgoztak, a munkát 2472 katona, több mint 1500 rendőr és a járási hivatalok 400 munkatársa segítette.

(TASR, czg)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
oltás

GALÉRIA + VIDEÓ: Torlódással ugyan, de elindult a tömeges oltás Dunaszerdahelyen

DAC

ÉLŐ: ŠK Slovan Bratislava – FC DAC 1904

Richard Sulík

Sulík: Matovič hazudik!

Igor Matovič

Matovič legszívesebben leváltaná Sulíkot

MMA: Tömött UFC-kártya

MMA: Tömött UFC-kártya

Ivan Korčok

Németországi kórházba szállítottak át szlovákiai koronavírusos betegeket

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.