Közélet

Matečnának nem tetszik, hogy Čaputová Kínát bírálta

Pozsony | Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter nemtetszését fejezte ki, amiért Zuzana Čaputová államfő az emberi jogok megsértése miatt bírálta Kínát. A miniszter szerint a szlovák kormány baráti kapcsolatra törekszik a távol-keleti országgal, nem pedig konfrontációra. Utóbbi ugyanis veszélyeztetné a kereskedelmi kapcsolatok erősödését, és így a szlovákiai munkahelyeket is. Erről pénteken adott ki közleményt a tárca sajtóosztálya.
TASR

2019. július 12. 11:43

„Rendkívüli erőfeszítést tettünk, hogy a Szlovák Köztársaság tejtermékeket exportálhasson Kínába. Nem örülnék, ha bármelyik közjogi méltóság a kijelentéseivel veszélybe sodorná ezt az ígéretesen fejlődő kereskedelmi együttműködést, mert ezáltal szlovákiai munkahelyek is veszélybe kerülnének. A szlovák állami vezetők feladata az, hogy a szlovák vállalkozóknak kinyissák az ajtókat külföldön, nem pedig, hogy bezárják” – figyelmeztetett Matečná.

A szlovák tejtermékek kínai exportját a minisztérium a szlovák agrárdiplomácia fontos mérföldkövének tekinti. Az exportnak köszönhetően Szlovákiában jelentősen javulhat az állattenyésztés helyzete, beruházhatnak a legmodernebb agrártechnikába és további munkahelyeket létesíthetnek. Eddig 19 szlovák cég igényelt a kínai tejexporthoz szükséges tanúsítványt.

A tárca rámutatott: Kína kulcsfontosságú globális szereplő, Szlovákia számára pedig fontos üzleti partner. A tejtermékeken kívül autókat, gépipari termékeket és elektronikai cikkeket is exportálnak a távol-keleti országba. „A szlovák kormány baráti kapcsolatra törekszik Kínával, nem kíván konfrontálódni” – szögezte le Matečná.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Krakkói álom: hosszabbítás után továbbjutott a DAC az EL-ben!

Csapdák a last minute utazásokban, avagy hogyan válasszunk jó nyaralást

Felújítják az érsekújvári szociális szállást

Végeláthatatlan kocsisorok a hídlezárás miatt

Száz éve született Szíjjártó Jenő karnagy

Különleges képet készítettek Čaputováról Gombaszögön

Legfrissebb galériák
Olvasta már?