Pozsony. Kétségessé vált az egészségügyi reform megvalósulása, a Szabad Fórum képviselői ugyanis kijelentették, nem támogatják a Rudolf Zajac egészségügyi miniszter által beterjesztett hat jogszabálytervezet második olvasatba való utalását.
Martináková a Zajac-csomag ellen
Pozsony. Kétségessé vált az egészségügyi reform megvalósulása, a Szabad Fórum képviselői ugyanis kijelentették, nem támogatják a Rudolf Zajac egészségügyi miniszter által beterjesztett hat jogszabálytervezet második olvasatba való utalását. „Nem tisztázott, hogy a törvények mekkora terhet rónak a lakosságra, ezért nem tudjuk támogatni a további tárgyalásukat” – mondta Zuzana Martináková, a párt elnöke. A reform legnagyobb hiányosságának azt tartják, hogy a törvényekben nem szerepel pontosan, mely kezelések költségeit térítené a biztosító, és mekkora önrészt kellene fizetnie a betegeknek. A Szabad Fórum elképzelhetőnek tartja, hogy a törvények átdolgozása után támogatni fogja az egészségügyi reformot. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.