Már nem lesznek rózsaszín és piros járások

étterem
Pozsony |

A jövő héttől ismét kevesebb színnel találkozhatunk a regionális járványtérképen: a piros és a rózsaszín besorolású járásokban is javult a helyzet, olyannyira, hogy hétfőtől az egészségügyi minisztérium már csak narancssárga, sárga és zöld járásokat jegyez.

Szlovákiában továbbra is visszaszorulóban van a koronavírus második hulláma, ennek megfelelően pedig a járványügyi óvintézkedések is egyre enyhébbek. Ezen a héten még jelentős különbségeket figyelhetünk meg a szigorítások mértékében, hiszen a Miavai járás piros, a Kiszucaújhelyi járás pedig rózsaszínnek számít. Ezekben a régiókban a tömegrendezvények és a sportesemények létszámát jelentősen korlátozzák (a piros járásokban maximálisan 10 fő, a rózsaszín járásokban beltérben 25, kültéren 50 fő), csak az éttermek teraszai lehettek nyitva, valamint a maszkviselésre is szigorúbb előírások vonatkoznak. Összehasonlításképp: a zöld járásokban már akár 1000 fős kültéri rendezvényeket is szervezhetnek, az éttermekben pedig már nem szabályozzák az ülésrendet.

A jövő héttől azonban jelentősen enyhülnek az óvintézkedések közti különbségek, hiszen a Miavai járás narancssárgára, a Kiszucaújhelyi járás pedig sárgára váltott. Ezzel eltűnt az utolsó piros és rózsaszín járás, hétfőtől már csak narancssárga, sárga és zöld járásokkal találkozhatunk a járványtérképen. Az óvintézkedések ebben a fázisban már nagyjából megegyeznek, a különbségek főként a rendezvények létszámában és az éttermek működésében lesznek láthatóak.

A járások többsége egyelőre sárga besorolásúnak számít, összesen 47 ilyen régió lesz a jövő héttől. A magyarlakta járások közül több már most is zöldnek számít, és ez hétfőtől sem változik (ilyen például a Dunaszerdahelyi, a Nyitrai, a Komáromi és a Nagykürtösi járás), de vannak olyan déli régiók is, amelyek csak a jövő héten lépnek át a zöld zónába (például a Galántai vagy a Tőketerebesi járás). A zöld besorolás a Covid-automata legenyhébb fokozata, vagyis a déli régiók többsége továbbra is jól áll. A narancssárga járásokból, ahol a járványhelyzet jelenleg a legkedvezőtlenebb, már csak 6 lesz.

tab
Érdekes

A járások besorolása a jövő héttől

  • Narancssárga járások: Selmecbányai, Gölnicbányai, Homon-nai, Miavai, Szakolcai, Iglói.
  • Sárga járások: Báni, Bártfai, Pozsony (I.–V.), Nagybiccsei, Csacai, Gyetvai, Galgóci, Kassai (I.–IV.), Kassa-vidéki, Korponai, Kiszucaújhelyi, Lévai, Lőcsei, Losonci, Malackai, Turócszent-mártoni, Mezőlaborci, Nagymihályi, Námesztói, Vágújhelyi, Érsekújvári, Simonyi, Bazini, Pöstyéni, Poprádi, Nagyrőcei, Rimaszombati, Rozsnyói, Rózsahegyi, Szenci, Szenicei, Szinnai, Szobránci, Trencséni, Turdossini, Varannói, Garam-szentkereszti, Zsolnai, Zólyomi.
  • Zöld járások: Besztercebányai, Breznóbányai, Alsókubini, Dunaszerdahelyi, Galántai, Illavai, Késmárki, Komáromi, Liptószentmiklósi, Nyitrai, Poltári, Vágbesztercei, Eperjesi, Privigyei, Puhói, Kisszebeni, Vágsellyei, Ólublói, Sztropkói, Felsővízközi, Nagytapolcsányi, Tőketerebesi, Nagyszombati, Stubnyafürdői, Nagykürtösi, Zsarnócai, Aranyosmaróti.

Az aktuális járványhelyzettel kapcsolatban elmaradt az egészségügyi miniszter szokásos sajtótájékoztatója, helyette Zuzana Eliášová szóvivő számolt be a legfrissebb országos adatokról. Elmondása szerint a fertőzöttek heti átlaga a múlt héten 75 volt, ami további javulást jelent. Csökkent a reprodukciós szám is, már csak 0,75 és 0,8 között mozog. Egyedül a kórházban kezelt személyek száma nem csökken, még mindig 231 személyt tartanak bent fertőzéssel, vagy annak gyanújával. A teljes lakosság 36 százaléka kapta meg a vakcina első dózisát, vagyis közel van már a 2 milliós határ. A második adag vakcinával eddig 1,4 millió személyt oltottak be, ami a teljes lakosság mintegy 26 százalékát teszi ki. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?