Közélet

Már az OĽaNO képviselői sem tűrik Matovičot, felháborítónak tartják az újságírókra tett kijelentését

Az OĽaNO két képviselője azt fontolgatja, hogy nem támogatják a pénzügyminisztert a jövő héten esedékes visszahívási szavazás során.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. október 2. 17:47

matovič k
- Szlovák Kormányhivatal

„Hitlernek is pontosan ilyen újságírói voltak” – ez a mondat hagyta el Igor Matovič (OĽaNO) száját csütörtökön, miközben több mint 2 órás beszédet tartott a parlament rendkívüli ülésén, melynek témája éppen az ő leváltása volt.

A pénzügyminiszter szerint a szlovák újságírók hasonlítanak azokhoz, akik segítettek Adolf Hitler náci diktátornak manipulálni a közvéleményt.

Matovič kijelentései óriási felháborodást váltottak ki a közvéleményből, és az OĽaNO képviselői sem hagyták szó nélkül az esetet.

A médiabizottság jelenlegi elnöke, Kristián Čekovský (OĽaNO) határozottan elutasította a pénzügyminiszter szavait, mondván semmiképpen sem lehet hitleri újságíróknak bélyegezni másokat.

Čekovský hozzátette, már beszélt Matovičcsal arról, hogy túlreagálta a helyzetet, ennek ellenére kijelentése hatással lesz arra, miként fog szavazni kedden.

Az OĽaNO másik parlamenti képviselője, Monika Kozelová sem tudja még, hogy fog-e egyáltalán szavazni; ő is kifogásolta Matovič beszédét.

Nem tetszik, amit mondott. Valószínű, hogy tartózkodni fogok a szavazástól. Még rendeznem kell a dolgokat a fejemben

– közölte Kozelová.

(tvnoviny)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hitelek

A hiteltörlesztőknek fel kell készülniük a magasabb kamatokra

foci-vb

Ki nyeri a foci-vb-t olvasóink szerint?

ingatlanadó

Az ingatlanadót és a szemétdíjakat is emelik az önkormányzatok

A listára ingyenesen lehet feliratkozni, a jövőben a cégeknek, mielőtt valakivel kapcsolatba lépnek, előbb ellenőrizniük kell, hogy az illető telefonszáma szerepel-e a tiltások között 

Végleg vége a zaklató, marketinges hívásoknak

koronavírus

Több mint 150 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt Szlovákiában

d

Ezt a 10 élelmiszert a szavatossági idő lejárta után is megeheti!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.