Már a 75 év felettiek is beoltathatják magukat

koronavírus-vakcina

Már a 75 év felettiek is beoltathatják magukat az új koronavírus ellen. Ezt kedden jelentette be a közösségi hálón Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter. Az idősek számára egy rokonuk vagy a háziorvosuk is igényelheti az oltást.

„A megyeszékhelyeken nagykapacitású oltóközpontokat tervezünk nyitni, mihelyt rendelkezésünkre áll a kellő számú vakcina. Minden héten bővítjük a hálózatot és a kapacitást, javítjuk a szolgáltatásainkat az önök érdekében. Ezért is nyitjuk meg ma az oltás lehetőségét egy újabb csoport, a 75 évnél idősebbek előtt” – közölte a tárcavezető.

Az érdeklődők a korona.gov.sk portálon található kérdőív kitöltésével jelentkezhetnek az oltásra. Szükség esetén az egészségügyi tárca call centere is rendelkezésre áll. Az oltásra való bejelentkezéshez belföldről a 0800 174 174-es számot, külföldről pedig a +421 270 074 174-es számot kell hívni. A hívást követően a telefonáló négy lehetőség közül választhat. Az oltásra való regisztráció mellett az emberek információt szerezhetnek az aktuális óvintézkedésekről, vagy módosíthatják a tesztelés, illetve az oltás időpontját.

Krajčí elmondása szerint Szlovákia erre az évre 15 millió védőoltást kötött le, emellett további 4,8 millió vakcinát rendelt olyan gyártóktól, amelyek még nem zárták le a klinikai tesztelést.

Keddig 102 692 lakost oltottak be. Jelenleg összesen 37 oltóközpont működik, és 17 mobil oltóbrigád járja a szociális intézeteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?