Majerský támogatja a KDH módosítási javaslatát, az alkotmánymódosítást nem

František Majerský

František Majerský (KDH) ellenzéki képviselő támogatja a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alkotmánymódosítást érintő módosítási javaslatát. A Robert Fico (Smer) kormányfő által javasolt alkotmánymódosítást azonban nem támogatja – erről a közösségi hálón tájékoztatott.

„Jóban-rosszban a KDH-s kollégáim mellett állok. Meg vagyok győződve róla, hogy minden törvényjavaslat, amit a KDH beterjesztett, jó és az emberek életét hivatott megkönnyíteni. Eszerint fogok cselekedni az alkotmánymódosításról szóló szavazásnál is” – mondta Majerský. Állítása szerint magában már régen eldöntötte, hogyan fog szavazni, és ezt kollégáival is közölte. Majerský szerint a KDH demokratikus párt, és pont ez teszi lehetővé, hogy akarata szerint döntsön és szavazzon. Sem a pártot, sem a frakciót, sem a társadalmat nem akarja megosztani döntésével.

„Az értékrendnek, amit Robert Fico képvisel, számomra nincs köze azokhoz az értékekhez, melyeket én akarok képviselni, és amiket a KDH képvisel. Egy pillanatig sem hiszem el, hogy Robert Fico őszintén érdeklődne a konzervatív témák és értékek iránt” – állapította meg Majerský. Az alkotmánymódosítással a kormányfő szerinte meg akarja semmisíteni a KDH-t és meg akarja erősíteni hatalmát.

A képviselő elismeri, hogy bárhogyan is végződjön a szavazás, a KDH a szavazóinak egy részét elveszíti. „Pontosan ez volt Fico terve, hogy egy jó kiutunk se legyen. Kicsontozni a KDH-t. De ha ezután a szavazás után összefogunk és megvívjuk a harcot, vissza tudunk térni és kialakíthatunk egy kormányt és egy Szlovákiát nélküle” – jegyezte meg.

Majerský ugyanakkor ledöbbent, hogy a KDH képviselőinek mit kell átélnie az utóbbi időben az alkotmánymódosítás miatt. Meglepte, hogy mennyi utálkozás irányult feléjük azoktól, „akik azt állítják magukról, hogy toleránsak és nem olyanok, mint Fico”. „A saját bőrömön tapasztalhattam, hogy néhány ember szókincse szinte azonos Ficóéval. Ha meg akarjuk változtatni Szlovákiát, magunkkal kell kezdenünk” – tette hozzá.

Milan Majerský, a KDH elnöke tiszteletben tartja František Majerský döntését, miszerint nem szavaz az alkotmánymódosításért. Állítása szerint elnöki hatalma ott ér véget, ahol a frakció tagjainak lelkiismerete kezdődik. „Remélem, František továbbra is a KDH frakciójának biztos tagja lesz” – jegyezte meg azzal, hogy František Majerský nem párttag, hanem csak a KDH parlamenti frakciójának tagja. Nem tud a frakcióban másról, aki ne szavazna az alkotmánymódosításért.

Milan Majerský bízik benne, hogy megtalálják a 90 szavazatot, amivel megszavaznák az alkotmánymódosítást. Az ellenzék és a kormánypártok sorai közt egyaránt keresnek támogatást. A módosítás prioritásai szerinte egyeznek a KDH programjával és alapszabályával is.

A tervezett módosítás értelmében alkotmányban rögzítenék, hogy két nem – férfi és nő – létezik. Alkotmányban garantálnák továbbá a férfiak és nők közötti egyenlőséget és az elvégzett munkáért járó azonos díjazást. Az alkotmánytörvény szabályozná a gyerekek örökbefogadását és az oktatást. A javaslat célja az ország szuverenitásának garantálása az értékek, a kulturális és etikai kérdések terén. A KDH, valamint a Kresťanská Únia (KÚ) képviselői, akik a Slovensko, Za ľudí, KÚ frakció tagjai, kijelentették hogy megegyeztek a kormánypártokkal egy közös módosítási javaslaton. A javaslat tartalmazza ezen ellenzéki képviselők feltételeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?