Bátorkeszi. Március 10-ig látható a bátorkeszi Kis utcai óvodában az a játékmaci-kiállítás, amelyet a világhírű Teddy mackó születésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek. A több mint 150 mackó három különböző – sarkvidéki, erdei és mesebeli – környezetben látható.
Maci-tárlat Bátorkeszin
Az egyik teremben erdei környezetben mutatják be a mackókat (Vas Gyula felvételeBátorkeszi. Március 10-ig látható a bátorkeszi Kis utcai óvodában az a játékmaci-kiállítás, amelyet a világhírű Teddy mackó születésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek. A több mint 150 mackó három különböző – sarkvidéki, erdei és mesebeli – környezetben látható. A jegesmedvék vígan lubickolnak a „jéghideg tengerben”, a torkos erdei mackók mézet csennek, vagy éppen barlangjukban durmolnak. A mosómedvét – nevéhez híven – nagymosás közben találjuk, a bőrzekés pilótamaci éppen felszállni készül repülőjével, de nem hiányzik Micimackó sem, vígan elmélkedik a róla szóló könyvek között. „A mackók gyűjtésébe a gyermekeken keresztül bekapcsolódott az egész falu – mondta Matusek Ilona óvodaigazgató. – Mi magunk is meglepődtünk, hogy milyen nagy visszhangot váltott ki a lakók körében a gyűjtés.” A kiállítás legöregebb darabjai már túl vannak ötvenedik szülinapjukon, de jól megférnek a színes, modern plüssmacikkal, csakúgy, mint az egyméteres termetes példány az öklömnyivel. „Óvodánkban már évek óta kiemelt fontosságot tulajdonítunk a környezetvédelmi nevelésnek. Ezért is gondoltuk, hogy a mackók egyszerű felsorakoztatása helyett inkább természetes életkörnyezetükben helyezzük el őket, közelebb hozva ezáltal is a gyermekekhez az állatok világát” – magyarázta az igazgatónő. Az ötlet megvalósításában tapasztalt kiállítás-szervezőkre támaszkodhatott az óvónők személyében, akik az előző években több tárlatot rendeztek már. Legutóbb például tavaly az óvoda fennállásának 40. évfordulója alkalmából mutatták be az intézmény négy évtizedének történetét. „Nagyon jó érzés, hogy a gyermekeken kívül a falu apraja-nagyja eljön megnézni a mackókiállítást – büszkélkedett Kékesi Márta óvónő. – Kis óvodásaink ilyenkor igazi tárlatvezetőkként kalauzolják őket teremről teremre, büszkén mutatva, melyik mackó származik az ő gyermekszobájukból.” Az óvónők elmesélték azt is, hogy az egyik kisfiú minden délelőtt leellenőrzi, megvan-e még a mackója. Ő ugyanis esténként ezzel aludt el, de a kiállítás kedvéért hajlandó volt néhány hétre elszakadni tőle. Mikor aztán naponta meggyőződik róla, hogy még mindig nem történt semmi baja kis kedvencének, megnyugodva játszik tovább.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.