Leváltották a romaügyi kormánybiztost

Andrea Bučková (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

A kormány szerdán leváltotta Andrea Bučková romaügyi kormánybiztost, a posztot a jövőben Ján Hero tölti be. 

A kabinet a kormányülés napirendjéhez menet közben hozzáadott húsz pont egyikeként hozta meg a döntést, amelyet részletesebben nem indokoltak. Bučková sem nyilatkozott a menesztése okairól, a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott búcsúbejegyzésben a kormánybiztosságnak az ő vezetése alatt elért eredményeit sorolta. Ebben kiemelte, a világjárvány elleni védekezésben komoly sikereket értek el a roma közösségek körében. „Meg vagyok győződve arról, megteremtettem a hivatal agendájának folytatásához szükséges feltételeket” – írta az intézmény élére tavaly áprilisban kinevezett Bučková. Meg nem erősített információk szerint Bučková menesztése mögött az áll, hogy a kormányfő, Eduard Heger (OĽaNO) nem volt elégedett a kormánybiztos munkájával.

A kormánybiztosi hivatalt a továbbiakban vezető Hero évtizedeken keresztül az oktatási minisztériumban dolgozott, ahol a roma közösség oktatási kérdéseivel foglalkozott. A kisebbségi kormánybiztos, az előző kormány idején a Híd által jelölt Bukovszky László tudomásul vette a kabinet döntését, bízik benne, hogy jól együtt tud majd dolgozni Heroval, akivel már korábban, a nemzetiségi oktatás kérdéseiben is együttműködött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?