Andrassy szerint rég kiürült a spájz
Számvevőszék: kölcsönből él az egész Unió, de Szlovákia ebben átlagon felül teljesít
Ľubomír Andrassy, az Állami Számvevőszék (NKÚ) vezetője szerint az Európai Unió és Szlovákia is fokozatosan hanyatlik, egyben elveszíti a konkurenciaképességét.
Andrassy szerint a tagállamok gyakorlatilag kölcsönből élnek, de az arányok eltérnek egymástól. Míg egy átlagos európai uniós polgár „csak” 1350 eurós adósságot hordoz, Szlovákia esetében az egy főre eső terhek mértéke eléri a 16 700 eurót.
Andrassy úgy véli a legnagyobb problémát az innovációra és fejlesztésre szánt keret rossz felhasználása jelenti, ugyanis a dotációk legnagyobb részét nem erre a célra költik el.
A szakember szerint a szolidaritás és kohézió terén is komoly problémák akadnak, ugyanis nem egységesen kerül felhasználásra és inkább úgy tűnik, hogy huszonhét önálló stratégia terv megvalósítása folyik egy egységes gazdaságpolitikai vízió helyett.
Andrassy a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy véleménye szerint a szlovák kormánynak aktívabb feladatot kellene vállalnia Európában, hogy a közös fejlődés motorjaként szolgáljon. Fontosnak tartja, hogy ez ne az eladósodás további növekedése árán történjen, mivel a 2019 előtt nagyjából 52 milliárd eurót kitevő uniós adósságállomány 550 milliárd euróra nőtt, 2027 végére pedig a nagysága már a 900 milliárd eurót is meghaladhatja.
Andrassy szerint hiányzik a párbeszéd arról, hogy pontosan miként kellene beállítani az uniós költségvetés bevételeit és az sem tisztázott, hogy az egyes tagállamok milyen szerepet és részt vállalnak az adósságtörlesztésben.
Számításai szerint a jelenleg felhalmozódó adósságállomány törlesztése csak 2050 után valósulhat meg, az Európai Bizottságnak pedig 1,9 milliárd eurót kellene előteremtenie a költségvetésben ahhoz, hogy egyáltalán nekifogjon a folyamatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.