Az elmúlt időszakban akadtak olyan perek, amelyek országos figyelmet kaptak
Lazítana az SNS a szélsőségesek büntetésein
Felzúdulást okozott ellenzéki körökben, hogy ismét hozzányúlnának a büntető törvénykönyvhöz – ezúttal az SNS tenne kísérletet arra, hogy csökkentsék a szélsőséges bűncselekményekért járó büntetési tételeket.
A törvénymódosítási javaslatot január kilencedikén nyújtották be és a legkisebb kormánypárt három képviselője jegyzi: Dagmar Kramplová, Adam Lučanský és Milan Garaj. A módosítás értelmében csökkenne több büntetési tétel nagysága, néhány különleges esetben pedig lazítanának a szabályozásokon így eljárás sem indulna a szélsőséges eszmék terjesztésének ügyében.
Enyhébb tételek
A törvénymódosítás beterjesztői szerint a szélsőségesek elleni fellépésnél kiszabható büntetési tételek aránytalanul nagyok, a fogalom jogi szabályozása homályos és olyan esetekben is feltétel nélküli börtönbüntetést szabnak ki az elkövetőkre, mikor azok tettei csak közvetve fenyegetnek másokat.
Az SNS javaslata alapján a jövőben a szélsőséges, alapvető szabadságjogok elnyomását hirdető eszmék terjesztéséért, valamint támogatásáért a jelenleg is érvényes maximális öt éves szabadságvesztés helyett csak két éves börtönbüntetést lehetne kiszabni. Hasonló módon csökkentenék a büntetéseket a holokauszttagadás, a nemzetgyalázás, vagy a rasszizmus és etnikai gyűlöletkeltés kapcsán is, a maximális nyolc éves büntetési tételeket négyre mérsékelnék.
A Szlovák Nemzeti Párt ugyanakkor néhány tényállás kapcsán még tovább lazítana a szabályozásokon: amennyiben valaki szélsőséges üzenetek továbbítására alkalmas anyagokat gyárt, tart magánál, vagy terjeszt, egyáltalán nem szabnának ki büntetéseket. Mindezt a történelmi relikviák gyűjtésére és a homályos fogalmazásra hivatkozva. Az SNS érvelése szerint a büntető törvénykönyv több más része is foglalkozik az igazán veszélyes, társadalomellenes írások terjesztésének témájával.
Szabad kezet kapnak a fasiszták?
A legnagyobb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia sajtótájékoztatón reagált Andrej Danko pártjának terveire – a PS szerint a Fico-koalíció a szélsőségesség legalizálására törekszik Szlovákiában. A liberális párt úgy látja, a törvénymódosítás ellehetetlenítené az állam törekvéseit a társadalom megvédésére a szélsőséges eszmék előtt.
Jaroslav Spišiak volt rendőrfőkapitány a kezdeményezés margójára kijelentette, a kormánypártok először a szervezett bűnözés elleni fellépést lehetetlenítették el az oligarchák védelmében, most pedig a neonácik és más szélsőségesek segítségére sietnek. Spišiak szerint a törvény célja, hogy megnyissa az ajtót a radikális jobboldali Republika pártjával való együttműködés előtt. Irena Bihariová (PS) szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény elfogadása esetén alapvető társadalomellenes, neonáci bűncselekmények maradhatnak büntetlenül és a lépés az állam erőszakkal szemben való toleranciájáról árulkodik. A parlamenten kívüli Demokraták szintén sajtótájékoztatót tartottak a lépés kapcsán, a párt erőteljesen bírálta a törvénymódosítási javaslatot.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az SNS képviselői javaslatát támogatja-e a többi koalíciós partner, a Hlas több alkalommal is elhatárolódott a Republika pártjával való együttműködéstől. Egy, a szélsőséges eszmék terjesztését érintő nyilvános eljárás azonban roppantul kényelmetlenül érinti a kormányt: a rádióműsorairól elhíresült Daniel Bombic vizsgálati fogságban várja saját ügyének tárgyalását, miközben a hallgatói jobbára szimpatizálnak a kormánykoalícióval vagy a Republika pártjával.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.