Horony Ákos kisebbségi kormánybiztos (Somogyi Tibor felvétele)
Látszik egy kis előrelépés a kisebbségi jogokban, de sok kulcskérdés nyitva van
Közlekedési táblák, új településlista – volt pozitív elmozdulás a kisebbségi jogokban az elmúlt két évben, de sok a megoldatlan feladat. Ráadásul az eredmények egy része még az előző kormány idején született.
A kormány szerdán elfogadta a kisebbségek helyzetéről és jogairól szóló jelentést a 2023-24-es időszakra vonatkozóan. A jelentés szerint volt pozitív változás ebben az időszakban, de sok még a megoldatlan feladat.
A jelentést a kisebbségi kormánybiztos hivatala készítette. Horony Ákos kisebbségi ügyi kormánybiztos elsősorban a kétnyelvű közlekedési táblák kihelyezését és azoknak a településeknek a listájának az elfogadását emeli ki pozitív példaként, ahol a kisebbségek a hivatalban is használhatják a nyelvüket. A jelentés szerint a településlista 125 településsel egészült ki, így összesen már 763 olyan falu és város van, ahol valamelyik kisebbség nyelve hivatalos nyelvnek számít. „Egy fontos változás volt, egy korábbi törvénymódosításnak köszönhetően nemcsak a helységek, hanem a helységrészek is bekerültek a felsorolásba” – magyarázta az Új Szónak Horony. Ez fontos a helységnévtáblák elhelyezése szempontjából is.
„Ez alapján már a helységrészek nevét tartalmazó táblákat is – úgy, mint a helységnévtáblákat – kötelező kihelyezni”
– mondta a kormánybiztos.
Bizottságból kormánytanács
Fontos változásnak tartja, hogy 2024-ben a korábbi kisebbségi bizottság kisebbségi kormánytanáccsá alakult, amelynek vezetője maga a miniszterelnök. Ez abból a szempontból fontos, hogy a kisebbségi ügyek így közvetlenebbül kerülnek a kormány képviselői elé.
„A kisebbségek képviselői már közvetlenül az egyes minisztériumok államtitkáraival tárgyalnak”
– magyarázta Horony. Ezzel a kormánytanács nemzetiségi kamarája is nagyobb szerepet kapott. „Előrelépés a hatásköri törvény módosítása is, amely pontosította a kisebbségi, nemzetiségi politikával kapcsolatos hatásköröket, és a kormányhivatal jogkörei közé utalta ezeket” – mondta Horony. A kisebbségi kormánybiztos statútuma is változott, megerősítette a biztos bizonyos hatásköreit.
A kisebbségek igényei nagyobbak
Van azonban több fontos, egyelőre megoldatlan feladat is a kormánybiztos és a kormány előtt. „Maga a miniszterelnök is kiemelte a kormány ülésén a kisebbségek jogállásáról szóló törvény előkészítését” – mondta Horony. A tervezet a kormánybiztos szerint jövőre elkészül.
„A kisebbségek igényei nagyobbak, mint amit a tárcák képviselői elfogadhatónak tartanak”
– tájékoztatott a kormánybiztos. A kisebbségek képviselői szeretnék, ha a törvény lehetővé tenné a kisebbség önkormányzatok létrehozását, illetve valamilyen kedvezményes parlamenti mandátumot, ezek a leginkább vitás kérdések.
Kétnyelvű táblák országos utakon is
Fontosnak tartja a kisebbségi nyelvhasználat bővítését, beleértve a vizuális kétnyelvűség bővítését. „Külön tárgyalunk a kétnyelvű táblákról, hogy minél szélesebb körben terjedhessenek el” – mondta Horony. Azt szeretnék elérni, hogy a kétnyelvű táblák megjelenhessenek az első osztályú utakon is, amelyek a szlovák közútkezelő fenntartásában vannak.
„Nincs jogi akadálya annak, hogy a kétnyelvű útjelző táblák az első osztályú utakon is megjelenjenek, ezt csak a bürokrácia akadályozza”
– állítja a kormánybiztos. Most sok helyen az a furcsa helyzet állt elő, hogy az első rendű és alacsonyabb rendű utak kereszteződésében az alacsonyabb rendű úton már kétnyelvű tábla mutatja az utat, míg ugyanabban a kereszteződésben a főúton csak szlovák nyelvű van kihelyezve.
Slovensko.sk magyarul
Hamarosan a kisebbségek nyelvén is lehetőség lesz online ügyintézésre. „A hivatali nyelvhasználat szempontjából kiemelt feladatnak tartjuk, hogy az online ügyintézésben is biztosítsuk a kisebbségi nyelvek használatának a lehetőségét” – mondta Horony. A régiófejlesztési és informatikai minisztériummal egyeztetnek arról, hogy a kisebbségi nyelvek megjelenhessenek a Slovensko.sk online ügyintézési portálon. A jelenlegi rendszer már elavult, most készül az új rendszer.
„Az új rendszert már úgy fogják fejleszteni, hogy abban benne legyen lehetőségként a kisebbségi nyelvek használata”
– mondta a kormánybiztos. A portálon várhatóan 5 kisebbségi nyelvet lehet majd használni, a magyar mellett a roma, a ruszin, az ukrán és a német nyelvet. Az új rendszer – a kisebbségi nyelvek használatának biztosításával már jövőre élesedhet.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.