László Béla: hinni abban, ami az embereket jóra vezeti

CSANDA GÁBOR

Kezdjük rögtön a születésnappal! De ne ezzel a mostani, jubileumival, hanem a 70 évvel ezelőttivel. Mit adott a hanvai születés a gömöriségen és a reformátusságon kívül?

Hanva olyan indulást jelent számomra, amely a mai napig fogságban tart. Ha már a reformátusságot említed, Szakál János lelkipásztorral kell kezdenem. Gyönyörűen beszélt a mindennapokról, a családi életről, prédikációi teljességgel rabul ejtettek. Még a hangereje is lenyűgöző volt. Azóta sem találkoztam hozzá hasonlóval.

Ma is gyakorlod a vallásod?

A nyitrai református egyháznak a gondnoka vagyok.

És a gömöriség is máig hat? Vagy nyitrai lettél?

Nyitrán lakom, de gömörinek tartom magam. Máig nagy szeretettel járok haza, bár ritkán, évente kétszer-háromszor. De Gömör az Gömör. Az a sajátos tájegység, az a sajátos beszéd, a gömöriek gondolkodásmódja továbbra is a sajátom.

Hanván kezdted az iskolát is.

Ott, utána jött a rimaszécsi alapiskola, aztán a tornaljai gimnázium. Akkor még hatosztályos volt az elemi, s ez számomra valóban elemi élményt jelentett, mert olyan tanítónk volt, aki mindenre megtanított. Nemcsak arra, amit ma is oktatnak az iskolában, hanem például gyümölcsfát oltani, permetezni: nemcsak a gyerekekkel és az iskolával törődött, hanem a faluval, a közösséggel is.

Rimaszécsen dőlt el, hogy a matematika lesz a hivatásod?

Ott még nem, a kedvencem a kémia, a földrajz és a biológia volt. Nagyon bennem élt a falu, a mozgás hajtott. Csak Tornalján, a gimnáziumban álltam át a matematikára.

Oly jó volt a matematikatanár?

Igen, egyfelől ő is nagyon jó volt, Czíczer Jánosnak hívták, fiatalon került az intézménybe, szinte akkor végezte el a főiskolát, s kitűnő adottságai voltak. Másrészt a kémiatanárnő viszont nem sokat adott.

Kerülhettél volna a kultúra, az irodalom térfelére is, hiszen az intézményalapító és tanár valahol misszionárius is…

Ó, hát előttem járt Cselényi László. Ő volt az első magyar tornaljai gimnazisták egyike, mi voltunk a második évfolyam. Az irodalommal már akkor komolyan foglalkozott. Az irodalomhoz tehetség kell.

Az iskolaszervezéshez is.

Mindenhez jól jöhet a tehetség, de a tudomány leginkább munka és munka. Sokat kell dolgozni, ez a tehetségnél is lényegesebb szempont.

Az, hogy Nyitrára kerültél, s végül itt építetted ki ezt a tanárképző intézményt, ahol ma is magyar pedagógusok nemzedékei nevelkednek, ez szerencse volt, vagy választás?

Pozsonyi egyetemi éveim alatt az Ifjú Szivekben táncoltam. A fővárosban volt magyar pedagógusképzés is, gimnáziumi és főiskolai szintű is, s ebbe a közegbe már egyetemi tanulmányaim során belekóstoltam. Tudtam, hogy Pozsonyból Nyitrára kerül a magyar pedagógusképzés, de akkor épp két évig Csehországban katonáskodtam, s ennek az átszervezésnek a problémaköréből ezért teljesen kimaradtam. Hogy részese lehetek ennek a folyamatnak, csak leszerelésem után merült föl, amikor állást kerestem. Elsősorban Pozsonyban szerettem volna tovább táncolni az Ifjú Szivekben, de ott nem volt akkor szabad tanári hely. Sem Kassán, sem Tornalján. Véletlenszerűen adódott Nyitra: a katonaságról hazafelé megálltam tájékozódni, aztán beadtam a jelentkezésemet, s felvettek. 1960-ban alakult meg a Magyar Tagozat, én 1963-ban kerültem ide.

És ma is itt vagy, hiszen nem egy nyugdíjba vonult professzorral beszélgetek a parkban, hanem a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem aktív tanárával.

Lényegében igen, bár akadémiai funkcióm most nincs, két évvel ezelőtt letettem a lantot, elég volt a funkcionáriuskodásból, ráadásul a nyitrai magyar pedagógusképzés jó kezekbe került. Egyetemi tanárként dolgozom továbbra is, teljes óraszámban, kutatási projekteket vezetek.

Nem döntötted el, meddig.

Erre nem is gondoltam, mert különösképp szeretek tanítani. Ez is olyan, mint a gömörség vagy a hitélet, hogy nincs vége. Amikor tanszékvezető voltam vagy dékánhelyettes vagy dékán, akkor kevesebb órám volt, s ez hiányzott. Nemcsak a tudás átadása, hanem a diákokkal való napi kapcsolat. Mert ahogy az ember látja a fák, a növények kivirágzását, ugyanúgy látja a gyerekeken is, hogy gyarapszanak tudásban, intelligenciában, bölcsességben. És szeretetben is.

Ebből a tanár vissza is kap valamit, ugye?

Igen. Ez nemcsak nagy öröm, hanem biztatás is. A diákokat természetesen szeretni kell. Aki nem tudja a leggyöngébb diákját is szeretni, az inkább ne menjen pedagógusnak.

Nagyon sokat publikálsz is, de az írásnak, úgy gondolom, soha nincs akkora visszhangja, mint a tanításnak. Jól gondolom?

Persze. Mondjuk, a matematikai szakpublikációk visszajelzése az, hogy a munkát idézik, vagy fölhasználják az eredményeit. A szlovákiai magyar iskolarendszerrel kapcsolatos írások pedig azért születtek, hogy valamiféle irányt mutassanak a tekintetben, mi a teendő a jövőre nézve. Ez utóbbit illetően bizonyos hiányérzetem is van, hiszen a szlovákiai magyar iskolarendszer létezése a tét, s éppen e területről nagyon kevés a visszajelzés. Szakmai visszajelzéseket ugyan kapunk, főleg a Kárpát-medencei vagy határon túli magyarság témájával foglalkozó fiatal kutatók, doktoranduszok részéről, de a szlovákiai magyarság politikai képviseletéről azt föltételezem, hogy bizony, ezeket az elemzéseinket nem olvassa. És lehet, hogy a pedagógustársadalom sem. Pedig elsősorban nekik készülnek. A sok hasonló jellegűvel együtt ezek azért születnek, hogy az érintettek készíthessenek egy szintézist, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb utat a szlovákiai magyarság fejlődése számára.

A szakmád s ezen belül a specializációd a számelmélet, ugye?

Igen. Tibor Šalát professzor pozsonyi tudományos szemináriumára jártam: ezt fiatal kutatók, középiskolai és főiskolai tanárok számára szervezte. Jellemét tekintve is nagy formátumú ember volt, csak egy példa a sok közül: amikor a rendszerváltás után lehetővé vált, hogy a keresztnevünket az anyanyelvünkön jegyeztessük be, rögtön megtettem, és Šalát professzor attól a pillanattól kezdve következetesen Bélának is szólított.

Nekem roppantmód tetszik ez a számelmélet. Mármint a szó. De egy átlag- vagy egy átlagon aluli embernek hogy magyarázható el a jelentése?

Induljunk ki abból, hogy időszámításunk előtt 300-ban Euklidész megírta tizenhárom könyvből álló Elemek művét. Sokak szerint ez a Biblia után a kereszténység legolvasottabb könyve. Ebben leírta az emberiség addig felhalmozott matematikai ismereteit. Három része, a hetedik, a nyolcadik és a kilencedik könyv a számelmélettel foglalkozik, a többi geometriával. A számelmélet tehát ott volt a matematikai tudományok bölcsőjénél. Lényegében a nevében adott, hogy mivel foglalkozik: a számok elméletével, mert a számok nem csak számosságot fejeznek ki, hanem nagyon sok egyéb kiváló és fontos tulajdonságuk is van. Ezeket kutatja a számelmélet. Ha a matematika a tudományok királynője, akkor a számelmélet a korona a királynő fején.

Ó, így már értem is... A Bibliát említetted. Ne vedd bulvárkérdésnek, mert nem annak szánom: a hívő ember és a matematikus hogyan egészíti ki egymást? Vagy mondjuk így: mi a kettőnek a legkisebb közös többszöröse?

Hát a hit. A matematikában hinni kell. Hinni abban, hogy az ember tud valami újat hozni, hogy valami újat tud mondani mások számára. Főként az elméleti matematikában. A hívő embernek is hinnie kell: a kereszténységben, Istenben és egyszülött fiában. Mindez hit kérdése, nem a bizonyításé. Hinni abban, ami jó, ami az embereket jóra vezeti, hinni abban, hogy azok a tanítások, melyek a Bibliából kiolvashatók, humánus tulajdonságok ösztönzésére szolgálnak, szeretetre, megértésre, békére.

Hiszel a tanárképzésben is…

Természetesen. Az elmúlt tíz-tizenöt évben a pedagógusképzés nagyon jelentős változáson megy keresztül. Csak például: a bolognai folyamat a felsőoktatásban, nemzetközi összehasonlító mérések, a nemzetközi összehasonlító pedagógia térhódítása, melynek köszönhetően össze lehet vetni az országonkénti művelődés más-más szintjét. De említhetem az Európai Unióhoz való csatlakozást is, a nagy európai versengést is. Vagy a gyakorlatorientált képzést, hiszen nagyon lényeges, hogy az élet számára képezzük a diákokat – ebben egyébként lemaradásunk van, mert az oktatás tartalmában és módszertanában lényeges változások nem történtek. Ezek tehát új kihívások.

A pedagógusképzés és a matematika a szociológusok előrejelzését juttatja eszembe, tehát hogy tízévente csaknem ötvenezer fővel csökken a szlovákiai magyarság. De ha így van, akkor mi a pedagógusképzés jövője?

Ezzel kapcsolatban féltő gondolataim támadnak. A statisztikákat tekintve azt látjuk, hogy a reszlovakizáció utáni évtizedekben a szlovákiai magyarság egy alkalommal gyarapodott, 1980 és 1990 között, sőt némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy ebben az időszakban megállt a szlovákiai magyarok asszimilációja. A nagy kérdés az: mi az oka, hogy éppen a demokrácia beköszönte után csökkent a szlovákiai magyarság, mégpedig ilyen nagy arányban, szinte 10%-kal. Mi idézte ezt elő akkor, amikor a szlovákiai magyaroknak már volt önkormányzati és parlamenti képviseletük, amikor már szabadon megszervezhették magukat. E kérdésekre nem tudok választ adni, ez kiterjedt kutatásokat igényelne. A másik nagy gond a felsőoktatásban részt vevő szlovákiai magyar hallgatók csekély részaránya: ez sem a kilencvenes években, sem az új évezredben nem változott. Annak ellenére, hogy Komáromban egyetemünk lett, hogy Nyitrán létrehoztuk a Közép-európai Tanulmányok Karát. Ezek nagyon mélyen gyökerező problémák. A szlovák hallgatókhoz képest miért jelentkezik sokkal kevesebb szlovákiai magyar egyetemi képzésre? A magasabb műveltségi szint megszerzése iránti igény hiánya? Ezek olyan kérdések, melyekkel nem törődünk. Nyolc évig a kormányban voltunk, és nem foglalkoztunk ezekkel a gondokkal. Ez módszertani-nevelési probléma is: hogy miként motiválni a fiatalok tudásvágyát. E problémák elodázása valóban oda vezethet, amit említettél, a szlovákiai magyarság számának folyamatosan jelentős csökkenéséhez.

Itt élsz a peremvidéken. Nyitra mennyire élhető város egy magyarnak?

Megszoktam. Amúgy kellemes város, élénk a kulturális és sportélet, turisztikailag is attraktív, vagyis elég nagy itt a mozgás. A két egyetem pedig megfelelő légkört biztosít a városnak, vannak kutatóközpontok, s ez mind olyan sajátos szellemi hátteret kölcsönöz Nyitrának, hogy szlovákiai magyarként is érdemes itt élni.

S azért a szakmád szlovák térfelével is több lehetőséged van kapcsolatban lenni, mintha Komáromban telepedtél volna le, vagy maradtál volna Gömörben.

Mindenképp. Nagyon sokrétű a kapcsolatom a szlovák kollégákkal, közös kutatások, publikációk. Persze nagyon jók a magyarországi kapcsolataim is: a szlovákiai magyarságnak ez az egyik nagy előnye, hogy kétfelől is otthon lehet. Tompa Mihály írja A gólyához versében: „Neked két hazát adott végzeted, Nekünk csak egy – volt! az is elveszett!”, amit úgy lehetne ránk vonatkoztatva módosítani, hogy nekünk két haza adatott meg, s nekünk mindkettőben gondolkodva, mindkettőt az előnyünkre fordítva kellene élnünk.

Toleránsnak, nyitottnak érzed a nyitrai közeget, legalábbis az intellektuális részét?

Ezzel nincs semmi gondom. És nemcsak az egyetemen, hanem a tágabb környezetemben is, egyáltalán nem tapasztalok intoleráns magatartást. Nyitra e tekintetben semmiben sem különbözik más szlovákiai városoktól, sugalljanak bármit a politikusok vagy a média.

Amikor ide jövet az egyetem folyosóján észrevettelek, épp egy szlovák kollégáddal beszélgettél, szlovákul köszöntem, te pedig magyarul fogadtad. Ezek szerint ez számodra és a környezeted számára természetes.

Mindig is természetes volt. És soha senki sem rótta fel nekem. Vegyes társaságban, ha a magyarral magyarul beszélek, még senki nem tette szóvá.

Kanyarodjunk vissza a születésnapodhoz: készül valami?

Hatodikán, a születésnapomon lesz a karunkon, tehát a Közép-európai Tanulmányok Karán egy rendezvény, de Nyitrán szokás és hagyomány, hogy kerek évfordulók alkalmával a kollégák találkoznak és kötetlenül elbeszélgetnek.

Ezzel a hetvenessel egyébként matematikailag kezdhető-e valami? Azon túl, hogy ugye osztható héttel. Meg tízzel. Mi aknázható még ki belőle?

Kettővel is osztható, meg öttel is. De a számelmélettel már nem fárasztanálak. Azt szokták mondani, hogy észrevétlenül suhannak el az évek, s bizony, annyira sok minden történt és annyira felgyorsult minden, az emberi gondolkodás is, hogy észre sem vettem, mikor telt el a hetven év. Ha csak a felnőttkorom eseményeit veszem: a ’68-as eseményeket, a normalizációt, a jogvédő bizottság tevékenységének idejét, a nyolcvanas évek küzdelmeit a nyitrai magyar pedagógusképzés megmaradásáért, a rendszerváltás és a vele kapcsolatos gondok, a karalapítás – sok volt a tennivaló, és sok volt a sürgősen elvégzendő feladat. Nem volt idő az évek múlására gondolni. És rengeteg tervem van, s nemcsak a szűken vett szakmámban, mert nagyon sok probléma gyülemlett fel, és ezek húzzák ezt az egyre nehezebbé váló szlovákiai magyar batyut. Tehát nagyon szívesen megszabadítanám több tehertől is, csak győzzem.

Irigylésre méltó ember vagy, ezekkel az ambíciókkal. Akkor a további sikeres munkához sok szerencsét, örömet, egészséget!

Mindenképp erre fogok törekedni. Tudod, Pál apostol mondta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Ezt a magam számára így módosítanám: ama nemes harcot még folytatni szeretném. A futásomat sem végeztem még el. És természetesen a hitemet is szeretném örökre megtartani.