Kuciak-gyilkosság: sok embernek fájt a foga az egymilliós nyomravezetői díjra

egymillió kuciak
Pozsony |

Ján Kuciak újságíró és partnerének meggyilkolásával összefüggésben nagyon sok bejelentés érkezett a rendőrséghez az egymillió eurós nyomravezetői díj reményében. Erről Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter tájékoztatott csütörtökön, hozzátéve: mindegyik információ hamis volt. A belügyminiszter Milan Lučanský országos rendőrfőkapitánynál érdeklődött a lakossági bejelentések számáról.

Az egymillió eurós nyomravezetői díj, melyet a kormány a kettős gyilkosság elkövetőjének leleplezését segítő információkért cserébe kínált fel, Saková állítása szerint továbbra is érvényes. „A jelenlegi kormányfő nem hozott semmi olyan határozatot, melynek értelmében a jutalmat ne akarná kifizetni” – tette hozzá. Az egymillió eurót abban az esetben fizetnék ki, ha egy konkrét személytől származó bejelentés az elkövető, illetve a megrendelő nyomára vezetne.

A kormány február 26-án egymillió euró nyomravezetői díjat ajánlott fel azokért az információkért cserébe, melyek segítenének leleplezni az újságíró és partnere gyilkosát. Ezt az akkori kormányfő, Robert Fico (Smer-SD) jelentette be azzal, hogy a névtelen bejelentéseket is elfogadják.
 

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) tájékoztatása szerint Ján Kuciak újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát egy 9 mm kaliberű pisztolyból leadott lövésekkel gyilkolták meg 2018. február 21-én, Nagymácsédon. Az eset körülményei arról tanúskodnak, hogy megrendelt gyilkosság történt. A bűntett helyszínén két töltényhüvelyt, és ki nem lőtt töltényeket is találtak. A nyomozók nem bukkantak dulakodás nyomaira. A házból a legnagyobb valószínűséggel semmit sem tulajdonítottak el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?