Krajniak: Az SaS bele akar minket rángatni a vitákba a nyugdíjtörvényével

Milan Krajniak

A nyugdíjakról szóló alkotmánytörvény-tervezet előterjesztésének célja megpróbálni belerángatni a Sme rodinát az SaS és az OĽaNO koalíciós vitáiba – reagált Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi és szociális ügyi miniszter az SaS hétfői sajtótájékoztatójára.

Krajniak leszögezte, maga az SaS is bírálta a más minisztériumok dolgaiba való beavatkozást, és ezt tekinti az egyik dolognak, ami mérgezi a kormánypártok viszonyát. „A mai sajtótájékoztató semmi másnak nem tekinthető, mint egy próbálkozásnak a Sme rodina belerángatására az SaS és az OĽaNO vitáiba. Ebben sem én, sem a Sme rodina nem fog részt venni” – jegyezte meg Krajniak.

A szociális ügyi miniszter egyúttal cáfolta, hogy nem készítette el saját nyugdíjtörvény-tervezetét. Szavai szerint egy éve terjesztette elő, és megjegyezte, arról Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő dönt, hogy mikor kerül a kormány elé. „Teljes mértékben megértem, hogy a tervezet megvitatását addig nem akarja a kormány programjára tűzni, amíg nincs róla egyezség a koalícióban” – jegyezte meg.

Krajniak leszögezte, a tárcája már két éve egyeztet a szakértőkkel a nyugdíjrendszer első és második pilléréről, beleértve az SaS szakembereit is, akik részt vettek a munkaügyi és a gazdasági minisztérium júliusi egyeztetésén.

Krajniak szerint az SaS jobb tervezetet készített volna, ha nem pusztán arról lenne szó, hogy őket is belerángassák a vitákba. Rámutatott, az SaS javaslatai között az is szerepel, hogy aki módosításokat tervez a nyugdíjrendszerben, annak azt is meg kell mondania, honnan teremtsék rá elő a plusz költségeket. Ugyanakkor Krajniak szerint a második pillérbe való kötelező belépés is jókora költségekkel jár, az egyik verzió 2030-ig 824 millió euró fedezetlen kiesést jelentene, a másik verzió pedig 1,455 milliárd eurót.

Az SaS hétfőn ismertette alkotmánytörvény-tervezetét, amellyel a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát és további finanszírozhatóságát akarja megoldani. Richard Sulík pártelnök, gazdasági miniszter leszögezte, hogy az általuk javasolt változtatások a kormányprogramban is szerepelnek, és reméli, a teljes politikai paletta támogatni fogja a parlamentben. Az SaS hangsúlyozza, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának alkotmányos garanciáit már el kellett volna fogadni, de eddig nem született meg az egyezség, viszont már minden határidő lejárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?