Krajčí: Javul a járványhelyzet, februártól talán már enyhíthetünk a szigorításokon

Marek Krajčí
Pozsony |

A járványhelyzet javul, a kórházakban is egyre jobb a helyzet – jelentette ki Marek Krajčí (OĽaNO). Az egészségügyi miniszter szerint ha ez így folytatódik, februárban jöhetnek az első lazító intézkedések.

Krajčí pozitív hírekkel érkezett a pénteki sajtótájékoztatóra. Elmondása szerint a járványhelyzet jól alakul: a lakosság mobilitása továbbra is alacsony, a reprodukciós szám pedig már a 0,9 felé közelít. Csökken a fertőzöttek számának heti átlaga, a tesztek pozitivitási aránya, és egyre kevesebben kerülnek kórházba.

„Ha minden igaz, a kórházak túl vannak a nehezén”

– közölte a tárcavezető.

Ha a pozitív tendencia a jövő héten is kitart, február elsején már jöhetnek az első lazító intézkedések. Ezek közé tartozik az iskolák újranyitása: az óvodások és az alsó tagozatosok tesztek nélkül is visszatérhetnének az iskolába, az általános iskolák és a középiskolák végzősei pedig egy 7 napnál nem régebbi teszttel ülhetnének vissza az iskolapadba.

Marek Krajčí

Az iskolák újranyitása mellett Krajčí azt sem zárta ki, hogy február 8-án újabb lazító intézkedéseket vezetnek be: kinyithatnak bizonyos boltok, nem lesz szükség negatív tesztre ahhoz, hogy a természetbe menjünk, és a járások közti közlekedést is engedélyezhetik, igaz, ebben az esetben még kell a negatív tesztről szóló tanúsítvány. A tárcavezető hozzátette, hogy a síközpontok megnyitása is szóba jöhet.

Megelőzés

Az említett intézkedésekre azonban csakis akkor kerülhet sor, ha a járványhelyzet továbbra is kedvezően alakul. Ehhez arra van szükség, hogy az emberek betartsák a kijárási tilalom szabályait.

Adriana Šimková, az egészségügyi minisztérium fő általános orvosa a megelőzés fontosságát emelte ki, amely a koronavírus esetében a távolságtartást, a gyakori kézmosást, a védőfelszerelés viselését, valamint az immunrendszer erősítését jelenti. Ehhez az egészséges táplálkozás mellett az olyan vitaminok szedését javasolta, mint a C- és D-vitamin, vagy a cink.

Visszaélések

Krajčí mindenkinek megköszönte, aki eddig is betartotta az előírásokat, azonban azt is elmondta, hogy sokan visszaéltek az ingyenes PCR-tesztekkel, ezért a tárca úgy döntött, hogy egy személy egy hónapban legfeljebb kétszer lesz jogosult az ingyenes mintavételre. Ha valaki szeretne, többször is mehet PCR-tesztre, de annak árát már saját zsebből kell megtérítenie.

Az egészségügyi miniszter megjegyezte: a járványhelyzet a jelenlegi óvintézkedéseknek köszönhetően jól alakul, de az országos tesztelés várhatóan még inkább megtöri majd a vírusgörbét.

Kivételek

Bár a tömeges szűrés már január 18-án elkezdődött, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) csak csütörtökön tette közzé, pontosan kinek nem kell részt vennie a mintavételen. Kivételt kaptak azok, akik az országos tesztelés ideje alatt (vagyis január 18-tól 26-ig) betegszabadságon vannak, és ezt bizonyítani is tudják egy orvosi igazolással.

Nem kell tesztre menniük azoknak sem, akik az utóbbi 3 hónapban átestek a koronavíruson. A kigyógyulást tanúsító dokumentummal kapcsolatban azonban problémák adódtak: a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) pár napja arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek tömegesen látogatják az orvosi rendelőket az igazolásokért, ez pedig járványügyi szempontból kockázatos lehet. 

Aktuálna výzva SLK ministerstvu zdravotníctva ohľadom potvrdení o prekonaní COVID-19❗❗❗

Slovenská lekárska komora sa...

Közzétette: Slovenská lekárska komora/Slovak Medical Chamber – 2021. január 19., kedd

 

A kamara aggályai meghallgatásra találtak, hiszen az újonnan kiadott rendelet értelmében már elegendő lesz felmutatni az arról szóló SMS-t, hogy november 2. és január 17. között pozitív volt a teszteredményünk (vagyis nem kell külön elmennünk az orvoshoz, és igazolást kérni arról, hogy már kigyógyultunk).

Az új rendeletben a kivételek közé sorolták azokat is, akik már legalább 14 napja megkapták a védőoltás második dózisát. Ebbe a csoportba valószínűleg nem sok személy tartozik, hiszen Szlovákiában csak december 26-án kezdődött az oltás beadatása, a két vakcina között pedig korábban három, újonnan pedig már 4 hétnek kell eltelnie.

Nem kell tesztre menniük a 10 év alatti gyerekeknek, az alsó tagozatos diákoknak, valamint a súlyos betegségekben szenvedőknek sem (a betegségek pontos listáját a www.uvzsr.sk oldalán található legújabb rendeletben olvashatják). 

Érdekes

Mikor kell a teszteredmény?

  • Január 27. és február 3. között nincs szükség tesztre, ha a legközelebbi élelmiszerboltba, drogériába, gyógyszertárba vagy orvosi rendelőbe látogatunk, és ha a szeretteinkről vagy a házi állatunkról gondoskodunk.
  • Január 27. és február 3. között szükség lesz tesztre, ha munkába megyünk, ha a természetbe látogatunk (ebben az esetben kivételt kaptak a 15 év alatti és 65 év feletti személyek), továbbá ha postára, bankba, biztosítóba, optikai szalonba, könyvtárba, mosodába, autómosóba, benzinkútra és autó- vagy bicikliszerelőhöz megyünk.

Szomszédos segítség

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök pénteken a pozsonyi M. R. Štefánik reptéren tartott sajtótájékoztatót, miután leszállt a lengyel egészségügyi dolgozókat szállító repülőgép, akik besegítenek majd az országos tesztelésben. A fővárosba 65 egészségügyi dolgozó érkezett, de a kormányfő elmondása szerint összesen 211 személy nyújt majd segítő kezet az északi szomszédainktól. Az orvosok és a nővérek egész hétvégén dolgoznak majd, főként Pozsonyban, illetve a szlovák–lengyel határvidéken. 

Igor Matovič

A miniszterelnök hozzátette: az országos teszteléshez ezúttal nem kértek segítséget egyetlen szomszédos országtól sem, a lengyel kormány saját magától jelentkezett. Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter megköszönte a lengyel orvosok és nővérek segítségét, és megjegyezte, hogy a szlovák kabinet a jövőben igyekszik majd viszonozni az északi szomszédaink segítségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?