Közúton bicikliző gyerekek? A szülők az államfőnél tiltakoznak

6 kilométer/órával kerékpározó kislány
Pozsony |

A közlekedési törvény módosítása, amely legfeljebb 6 km/órában határozza meg a járdán való haladást, még mindig borzolja a kedélyeket.

A Znepokojoné matky és a Cyklokoalícia nevű polgári társulások kedden kérvényt nyújtottak be Peter Pellegrini köztársasági elnökhöz, hogy ne írja alá a közlekedési törvény módosítását, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a parlament. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a jogszabály-módosítás a járdákon engedélyezett maximális sebességet 6 kilométer/órában határozza meg.

Bár az interneten számos vicc kezdett el terjedni a sebességkorlátozást megszegő futókról és a buszra siető törvénysértőkről, a rendőrség gyorsan tisztázta, hogy a 6 kilométer/órás korlátozás a gyalogosokra és a futókra nem vonatkozik. Mint közölték, a rendelkezés elsősorban a görkorcsolyázókra, gördeszkásokra, valamint a segédmotoros rollerek és kerékpárok használóira érvényes.

Sajátos problémamegoldás 

A javaslatot beterjesztő Ľubomír Vážny (Smer) szerint a törvénymódosítás célja az volt, hogy nagyobb biztonságot nyújtson a gyalogosoknak a kerékpárosokkal és a rolleresekkel szemben, ugyanis az utóbbi időben érezhetően megnövekedett a járdán történt balesetek száma.

A Cyklokoalícia szerint ezzel a lépéssel csak tetézték a bajt, ugyanis az új törvény nincsen tekintettel a járdán közlekedő kisgyermekekre és a kísérőikre. A polgári társulás a közleményében hangsúlyozta, már egy 3–4 éves gyermek is képes 6 kilométer/óránál gyorsabban haladni, így a törvénysértés elkerülése érdekében kénytelen lenne a közúton közlekedni. Ráadásul 6 kilométer/órával kerékpározni nemcsak értelmetlen (egy felnőtt átlagos sétatempója 4–5 km/óra körül van), hanem veszélyes is, hiszen ilyen lassú haladás mellett az ember nagyon könnyen elveszíti az egyensúlyát.

Nevelés kérdése lenne?

Rastislav Polakovič országos rendőrfőkapitány-helyettes a felmerült probléma kapcsán úgy fogalmazott, a gyermekeknek semmiképpen sem kellene a közúton közlekedniük, az elfogadott törvénymódosítás célja pedig az volt, hogy a gyermekeket is védje. Egyúttal azonban leszögezte, a hatóság olyan eseteket is jegyzett, amikor a gyermekek okoztak sérülést vagy balesetet a járdán, ezért nekik is be kellene tartaniuk a sebességkorlátozást. Arra a felvetésre, hogy a szülőknek nem lesz egyszerű betartatniuk a gyerekekkel a 6 kilométer/órás sebességet, Polakovič azt felelte, ez nevelés kérdése.

„Akár hatékony ez a törvény, akár nem, szülőként mindannyiunknak arra kellene törekedni, hogy a gyermek biztonságban legyen a járdán, és ne okozzon másoknak sérülést”

– tette hozzá.

Pellegrinitől kérik, hogy ne írja alá a törvényt

A Cyklokoalícia, valamint a Znepokojoné matky nevű polgári társulás azonban nem elégedett meg ezzel a magyarázattal. Utóbbi a Facebook-oldalán felszólította Peter Pellegrinit, hogy vétózza meg a parlament által jóváhagyott javaslatot, amelynek jövő januárban kellene életbe lépnie. A szervezet szerint a biciklizés és a rollerezés egészséges és fenntartható módja a közlekedésnek, ezért a parlamentnek észszerű lépésekkel kellene szabályoznia ezen közlekedési eszközök használatát. Emlékeztetettek, hogy sok gyermek éppen ezekkel az eszközökkel jut el az iskolába is.

„Meg kell védenünk a gyalogosokat, de nem úgy, hogy veszélybe sodorjuk a legsebezhetőbb korcsoportot a kerékpárokon. Az államnak, valamint a városainknak és a településeinknek biztonságos kerékpárutakat kellene létrehozniuk minden korosztály számára”

– vélekedett a polgári társulás, hozzátéve, néhány városban már vannak erre irányuló kezdeményezések, de ezek inkább csak üdítő kivételek. Amíg ez az infrastruktúra nem épül ki, addig a gyerekeknek továbbra is engedélyezni kellene a járdán való közlekedést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?